100 év nagy idő egy gyülekezet életében. Nem kevesebb, mint 5 200
szombat, melyek során testvérek egyetlen közös cél által vezérelve gyűltek
össze hétről hétre: hogy életükben Istent helyezzék minden más elé.
1912-ben Budán, az Alagút utca 1. szám
alatt csupán egy néhány testvért számláló, kis
csoporttal indult, 2012. október 20-án pedig több mint 100 taggal ünnepelhetett
a Budai Gyülekezet. Isten hatalmas kegyelme által nem csupán az elmúlt 100 évre
tekinthettünk vissza, hanem a gyönyörűen felújított imaházra is kérhettük
áldását.
Az igazán különleges alkalmat egyházunk
vezetése mellett a kerületben tevékenykedő vallási felekezetek vezetői,
valamint világi vendégek is megtisztelték jelenlétükkel. Köztük volt a kerületi
Önkormányzat jelenlegi, valamint korábbi vallási összekötője és Molnár Gyula,
volt polgármester úr is, aki nagy szeretettel támogatta az imaház építését és
felújítását.
Az ünnepélyes megemlékezés Zarka Péter, a
gyülekezet jelenlegi lelkészének köszöntő szavaival
vette kezdetét. Ezt dr. Szigeti Jenőnek az elmúlt évek fontosabb
eseményeiről szóló néhány perces beszámolója követte. Ennek egy részét már csak
történelemkönyvekből ismerhetjük, de komolyabb részét több idős testvérünk is
átélhette. Szívünkre helyezte azt a gondolatot, hogy a múltra nemcsak mint
magunk mögött hagyott események egyre halványuló folyamára kell tekintenünk,
hanem úgy is, mint ami egyben a talpunk alatti, állandóan épülő stabil alapzat.
Az alap pedig akkor igazán erős, ha arra építeni lehet a jövőt.
A kerület jelenlegi polgármestere, dr.
Hoffmann Tamás személyesen ugyan nem tudott részt venni az ünnepélyen, de
levelét felolvasta Simon Péterné, az Önkormányzat egyházi összekötője. Baráti
hangvétellel köszöntötte gyülekezetünket, egyben háláját fejezte ki
jelenlétünkért és a kerületnek nyújtott rendszeres segítségünkért.
A köszöntések sorát Fábián Sándor baptista
lelkipásztor folytatta, aki annak az imaháznak a lelkésze, ahol gyülekezetünk
felújítása idején szombatjainkat ünnepelhettük, és azóta is ott tartjuk
keresztségi istentiszteleteinket. A 89. zsoltárt idézve az Istenhez való
hűségre helyezte a hangsúlyt. Megemlítette: nem tartja valószínűnek, „...hogy
ezen a földön még lesz újabb 100 éves jubileumunk...". Ennek tudata örömmel
kell, hogy eltöltsön mindenkit, hiszen legközelebb már az új földön láthatjuk
egymást. A lelkész úr azt kívánta, hogy mindannyian lássuk meg ott Jézus
Krisztust.
Hollai Antal, a kerület egyik katolikus
papja történetesen katonatársa volt Zarka Péternek. Utalt a közösen átélt
tapasztalataik emlékére. Üzenetével azt is tanította, hogy
a hitben megállni nem, csak kiteljesedni szabad.
Az igeszolgálatot Ócsai Tamás, uniónk
elnöke tartotta. Ézsaiás próféta könyve 43. fejezetének verseit választotta
alapgondolatul. Az ember sok mindenre tud visszaemlékezni, olykor az élete
során Istennel szerzett tapasztalataira, de sajnos gyakrabban olyan képekre,
amikor mások okoztak különböző sérelmeket. Jó
tudni, hogy Istennél a megbánt bűneink a tengerbe vesznek, Ő nem hánytorgatja
fel azokat nekünk. Prédikációjában kitért arra is, hogy a gyülekezetek csak
nehézségek árán tudják a múlt emlékeit összegyűjteni, mert elődeink nem
feltétlenül gondolták, hogy 100 évet fogunk majd egykor ünnepelni. Isten ezt
mégis megengedte, amiért hálával tartozunk neki.
Végezetül az új imaházat dr. Ősz-Farkas
Ernő áldotta meg. Elmondta, hogy minden 100 évesnek jár a köszöntés. Ugyanakkor
ritkán fordul elő, hogy egy 100 éves megújuljon, megfiatalodjon, kibővüljön és
növekedésnek induljon - ennek jelképe a Budai Gyülekezet. Áldáskérő közös imára
a szószék elé hívta a jelenlévő, egykor itt lelkészi szolgálatot végző többi
prédikátort is: Egerváriné Kökényes Zsuzsát, Farkas Dánielt, Horváth Pétert,
Major Zoltánt, dr. Szilvási Józsefet és feleségét Zsuzsát.
Az ünnepély fényét emelték a gyülekezet
zenei és prózai szolgálatai is.
Csodálatos élmény volt tapasztalni és
érezni a különleges alkalomra való készülődés során a testvérek közötti szoros
együttműködést, összhangot, a pontos tervezést! Ki-ki a maga lehetőségeihez,
adottságaihoz mérten tett hozzá valamit a nagy egészhez, hogy minden
tökéletesen sikerülhessen. Voltak, akik az erre az alkalomra készült emlékfüzet
összeállításán dolgoztak, mások a szeretetvendégségben vették ki részüket, vagy
az érkező vendégeinket fogadták. Folyamatosan imádkoztunk
azért, hogy Isten jelenléte szentelje meg ezt a délelőttöt. Az összefogás és a
közösség ereje mutatkozott meg ezen a szombaton, amelynek áldását szívünkben
vihetjük tovább az elkövetkező években. Mindezért ismét köszönetet mondunk
Istennek és a támogató testvéri közösségnek!
Vidó Csilla
|