100 év nagy idő egy gyülekezet életében. Nem kevesebb, mint 5 200 szombat, melyek során testvérek egyetlen közös cél által vezérelve gyűltek össze hétről hétre: hogy életükben Istent helyezzék minden más elé.

1912-ben Budán, az Alagút utca 1. szám alatt csupán egy néhány testvért számláló, kis csoporttal indult, 2012. október 20-án pedig több mint 100 taggal ünnepelhetett a Budai Gyülekezet. Isten hatalmas kegyelme által nem csupán az elmúlt 100 évre tekinthettünk vissza, hanem a gyönyörűen felújított imaházra is kérhettük áldását.

Az igazán különleges alkalmat egyházunk vezetése mellett a kerületben tevékenykedő vallási felekezetek vezetői, valamint világi vendégek is megtisztelték jelenlétükkel. Köztük volt a kerületi Önkormányzat jelenlegi, valamint korábbi vallási összekötője és Molnár Gyula, volt polgármester úr is, aki nagy szeretettel támogatta az imaház építését és felújítását.

Az ünnepélyes megemlékezés Zarka Péter, a gyülekezet jelenlegi lelkészének köszöntő szavaival vette kezdetét. Ezt dr. Szigeti Jenőnek az elmúlt évek fontosabb eseményeiről szóló néhány perces beszámolója követte. Ennek egy részét már csak történelemkönyvekből ismerhetjük, de komolyabb részét több idős testvérünk is átélhette. Szívünkre helyezte azt a gondolatot, hogy a múltra nemcsak mint magunk mögött hagyott események egyre halványuló folyamára kell tekintenünk, hanem úgy is, mint ami egyben a talpunk alatti, állandóan épülő stabil alapzat. Az alap pedig akkor igazán erős, ha arra építeni lehet a jövőt.

A kerület jelenlegi polgármestere, dr. Hoffmann Tamás személyesen ugyan nem tudott részt venni az ünnepélyen, de levelét felolvasta Simon Péterné, az Önkormányzat egyházi összekötője. Baráti hangvétellel köszöntötte gyülekezetünket, egyben háláját fejezte ki jelenlétünkért és a kerületnek nyújtott rendszeres segítségünkért.

A köszöntések sorát Fábián Sándor baptista lelkipásztor folytatta, aki annak az imaháznak a lelkésze, ahol gyülekezetünk felújítása idején szombatjainkat ünnepelhettük, és azóta is ott tartjuk keresztségi istentiszteleteinket. A 89. zsoltárt idézve az Istenhez való hűségre helyezte a hangsúlyt. Megemlítette: nem tartja valószínűnek, „...hogy ezen a földön még lesz újabb 100 éves jubileumunk...". Ennek tudata örömmel kell, hogy eltöltsön mindenkit, hiszen legközelebb már az új földön láthatjuk egymást. A lelkész úr azt kívánta, hogy mindannyian lássuk meg ott Jézus Krisztust.

Hollai Antal, a kerület egyik katolikus papja történetesen katonatársa volt Zarka Péternek. Utalt a közösen átélt tapasztalataik emlékére. Üzenetével azt is tanította, hogy a hitben megállni nem, csak kiteljesedni szabad.

Az igeszolgálatot Ócsai Tamás, uniónk elnöke tartotta. Ézsaiás próféta könyve 43. fejezetének verseit választotta alapgondolatul. Az ember sok mindenre tud visszaemlékezni, olykor az élete során Istennel szerzett tapasztalataira, de sajnos gyakrabban olyan képekre, amikor mások okoztak különböző sérelmeket. Jó tudni, hogy Istennél a megbánt bűneink a tengerbe vesznek, Ő nem hánytorgatja fel azokat nekünk. Prédikációjában kitért arra is, hogy a gyülekezetek csak nehézségek árán tudják a múlt emlékeit összegyűjteni, mert elődeink nem feltétlenül gondolták, hogy 100 évet fogunk majd egykor ünnepelni. Isten ezt mégis megengedte, amiért hálával tartozunk neki.

Végezetül az új imaházat dr. Ősz-Farkas Ernő áldotta meg. Elmondta, hogy minden 100 évesnek jár a köszöntés. Ugyanakkor ritkán fordul elő, hogy egy 100 éves megújuljon, megfiatalodjon, kibővüljön és növekedésnek induljon - ennek jelképe a Budai Gyülekezet. Áldáskérő közös imára a szószék elé hívta a jelenlévő, egykor itt lelkészi szolgálatot végző többi prédikátort is: Egerváriné Kökényes Zsuzsát, Farkas Dánielt, Horváth Pétert, Major Zoltánt, dr. Szilvási Józsefet és feleségét Zsuzsát.

Az ünnepély fényét emelték a gyülekezet zenei és prózai szolgálatai is.

Csodálatos élmény volt tapasztalni és érezni a különleges alkalomra való készülődés során a testvérek közötti szoros együttműködést, összhangot, a pontos tervezést! Ki-ki a maga lehetőségeihez, adottságaihoz mérten tett hozzá valamit a nagy egészhez, hogy minden tökéletesen sikerülhessen. Voltak, akik az erre az alkalomra készült emlékfüzet összeállításán dolgoztak, mások a szeretetvendégségben vették ki részüket, vagy az érkező vendégeinket fogadták. Folyamatosan imádkoztunk azért, hogy Isten jelenléte szentelje meg ezt a délelőttöt. Az összefogás és a közösség ereje mutatkozott meg ezen a szombaton, amelynek áldását szívünkben vihetjük tovább az elkövetkező években. Mindezért ismét köszönetet mondunk Istennek és a támogató testvéri közösségnek!

Vidó Csilla