Szombat reggel a szokásosnál kicsit
izgatottabban indultam a gyülekezetbe. Tudtam, hogy nem egy átlagos szombat
lesz, hisz a Gyömrői Gyülekezet egy egész napos ifjúsági programot szervezett.
Pár percet késve léptünk be az épület ajtaján, és meglepődve láttuk, hogy nem
csak az imaterem, de az előtér is tele van. Szerencsére még le tudtunk ülni az
előtérben.
Az
istentiszteleten rendhagyó módon több éneket énekelhettünk, amit természetesen
a fiatalok nagyon szeretnek. Nagyon áldásos szombat délelőtt volt. Szilvási
András vezetésével nagyon kellemes lelki feltöltődésben volt részünk. A
gyülekezet ebéddel várt minket. Szintén meglepetésünkre, rengeteg étel volt és
minden nagyon finom volt. Ezután igencsak ránk fért egy séta a befagyott
gyömrői tó körül, ahol a kicsik kedvükre ugrálhattak a jégen, vagy etethették a
kacsákat. A nagyobbaknak pedig volt lehetőségük új arcokat megismerni, vagy
szorosabbra fűzni a régi barátságokat. A délután további részében saját
tapasztalatainkat oszthattuk meg egymással, a délelőtti téma kapcsán, mely a
versenyfutás volt. Így mindannyian épültünk és örültünk, hogy ilyenre is időt
szánhatunk! J
Az este
sokak számára a legjobb volt. Együtt átmentünk Maglódra sportolni. Nagyon sokan
voltunk, ami kicsit megnehezítette a gördülékeny sporttevékenységet, de ennek
ellenére jól szórakoztunk, mivel a társaság remek volt. Az este fénypontja: a
vacsora utáni éjszakai fürdőzés. Igazán jó ötlet volt a szervezőktől, hogy ezt
az áldásokkal teli évet, egy közös pancsolással zárjuk. Mindenki nagyon
élvezte, ez abban is megmutatkozott, hogy hajnalban még tele volt az uszoda.
Nagyon köszönjük a szervezőknek a sok munkát. Megérte! A legjobb szombattal
zárhattuk az évet.
Íme, pár
személyes tapasztalat a fiataloktól, biztatva a szervezőket, hogy még több
ilyet! :-)
„Én jól éreztem magam, amíg
ott tudtam lenni. Az egészben egyetlen rossz volt: vége lett. Szóval több ilyen
kéne, vagy legalább valami hasonló."
„Szerintem nagyon jó volt, én
nagyon jól éreztem magam. A prédikáció is nagyon jó volt, meg érthető a
fiatalok számára is. A délutáni beszélgetést élveztem, az estéről meg már nem
is beszélve, úgyhogy szerintem jól sikerült."
„Nagyon jól éreztem magam, az
énekek és az istentisztelet témája is nagyon tetszett. Áldásos és nyugodt
program volt. Végre nem történt minden olyan gyorsan, mint általában szokott
egy ifjúsági napon. Volt idő beszélgetésekre, ami szerintem nagyon fontos!"
„Az esti fürdő nagyon jó
hangulatú volt, éjjel 1-2 órától kezdve, amikor végre Márkó is aktivizálta
magát és igyekezett végre mindenkit szórakoztatni."
„Összességében nagyon tetszett
az egész nap, és nem nagyon volt olyan tényező, ami elrontotta volna. Nagyon
felemelő volt a sok tiszta, szívből jövő hálát és megható tapasztalatot
hallgatni!"
„Jól éreztem magam! Lekötött a
felvetett téma, sokat énekeltünk és a töltött káposzta is finom volt. J
A sport megmozgatott és az uszoda meleg vize ellazított kellemesen. Hálásak
lehetünk az Úrnak az év utolsó szombatjáért meg a barátainkért."
Takács
Dóra
|