Az utóbbi néhány napban
olyan sokan kerestek
meg azzal, hogy
szükségük lenne a
„Hitünk énekei"-re,
és kapható-e az
Advent Kiadóban, hogy
jó lenne erre
néhány gondolatban reflektálni.
A
közeljövőben lesz éppen
fél évszázada, hogy
a „Hitünk énekei"
megjelent.
A
„Hitünk énekei" megjelenése
(1964) több gyülekezetben ellenállást váltott
ki azért, mert
hiányolták, kevésnek tartották
a testvérek az
„új" énekeskönyvben a
„régi" énekeket. Fájlalták,
hogy kimaradtak azok
az énekek, amelyeket
már kora ifjúságuktól
vagy keresztségüktől fogva ismertek és
lelkesen énekeltek. Azok
a tiszteletre méltó
testvérek - zeneművészek és
irodalmi tevékenységet végzők
-, akik összeállították a „Hitünk
énekei"-t, főként
arra törekedtek, hogy
a lehető legletisztultabb dallamvilágú, teológiailag
támadhatatlan, prozódiai szempontból
is megfelelő munkát
adjanak ki a
kezükből. Ez az
énekeskönyv magas színvonalú
mű lett. Akkor
is az, hogyha
a fent már
említett hiány sokaknak
okozott csalódást. Később
ezt igyekezett az
egyház pótolni a
„Függelékkel", annak
a megértésnek a
hátterén, hogy több
„régi" énekünkhöz olyan
hitbeli tapasztalatuk fűződött
sokaknak, amit tiszteletben
kell tartani.
Meg
kell azonban említeni,
hogy az a
zúgolódás, miszerint mi,
mint adventisták miért
énekelnénk református és
más vallású gyülekezeti énekeket, nem
állja meg a
helyét. Azért nem,
mert azok a
bizonyos - főként a
reformáció korában keletkezett
- énekek hogyan is
lehetettek volna „adventisták",
amikor maga az
adventizmus a reformációt
követően mintegy háromszáz évvel jelent meg! A
reformátorok és a
reformált gyülekezetek zenével,
énekléssel foglalkozó tagjai
olyan énekeket szereztek,
amelyek megélt lelki
örömeiket, a hitből
való megigazulás tapasztalatát, a Szentírás
világosságát fejezték ki.
Örüljünk, hogy ezek
a dallamok és
a hozzájuk tartozó
szöveg nem veszett
el. Vagy nem
szívesen énekelnénk olyan
zsoltárokat, amelynek a
zenéjét még Dávid
vagy Aszáf szerezte?
Sajnos azonban ezeket
a dallamokat már
nem ismerjük, mert
a zsidó nép
sok hányattatása közepette
elvesztek. Pedig ez
jelentős kincse lenne
az egész emberiségnek! Mint ahogyan
a reformáció korának
dallamvilága is az.
Egy
felmérés szerint a
kibocsátott énekeskönyvnek körülbelül a harminc
százalékát énekeljük. Miért
is nem vesszük
a fáradságot, hogy
még többet megtanuljunk
belőle? - Készül egy
új énekeskönyv.* De
szomorú arra gondolni,
hogy úgy fog
a jelenlegi eltűnni
kezünkből és gyülekezeti
életünkből, hogy fel
se fedeztük a
kincseit. „Orcádnak fénye, Jézusom,/ Ragyogjon rám, ó légy napom;/ Lelkednek lángja töltsön be,/ Ó! Jóság élő kútfeje!" - szól példaképpen egy igen
ritkán énekelt ének,
amelyet az 1848-as
márciusi forradalom idején
is már kétszáz
éve énekeltek az
őszinte hívők a
gyülekezetben.
Egy
népet az is
minősít, hogyan bánik
az értékeivel: tisztelettel, megbecsüléssel vagy
nemtörődöm módon. Még
most a „Hitünk
énekei" az általánosan
elfogadott (és jelenleg
a legmagasabb színvonalú)
énekesünk. Fedezzük fel
kincseit, amíg lehet!
E.
Kökényes Zsuzsa
Advent Kiadó
* Amennyiben valahol
kereslet van gyülekezeteinkben a „Hitünk
énekei"-ből, szeretettel
kérek mindenkit, hogy
értesítse az Advent
Kiadót. (Jelenleg egyetlen
darab énekeskönyvünk sincs,
de ha összegyűlik
utánnyomáshoz megfelelő megrendelés,
megfontoljuk a kiadását.)
|