oldal 1 / 2
2013. január 30.
és február 3.
között került megrendezésre a harmadik
Fiatalok Jézusért Konferencia
(FJK), idén Hajdúszoboszlón. Az ifjúsági
rendezvényen 70 lelkes
fiatal vett részt.
Különös örömmel töltött
el bennünket, hogy
a rendezvényen együtt
örülhettünk több Keresztény
Advent Közösségbe tartozó
testvérünkkel is. A
konferencia témája az
Apostolok Cselekedetei volt, s előadásai,
lelkülete minden szempontból
cselekvésre késztette a
résztvevőket.
A reggeleket közös
áhítattal kezdtük, amelyeken
Jonathan Walter teológushallgató vezetett bennünket.
A nap folyamán
szemináriumokon vehettünk részt,
amelyeket Sebastien Braxton,
az amerikai Michigan
egyházterület CAMPUS programjának
igazgatója; Craig Gooden,
az angliai PEACE
evangelizációs iskola missziós
koordinátora; valamint Erdődi
Péter teológushallgató, az
Afrikáért Alapítvány képviselője
vezetett. Sebastien Braxton
a szekuláris helyszíneken
végzett misszió témájában
tartott előadásokat, különös
tekintettel az egyetemi
kampuszokra; Craig Gooden
a személyes evangelizáció módszereit tárta
elénk; Erdődi Péter
pedig a külmisszió
alapjait és fontosságát
világította meg számunkra
sok személyes tapasztalattal fűszerezve.
A plenáris alkalmakkor
készült interjúk mellett
idén egy kiállítás
is megrendezésre került,
ahol több hazai
és európai iskola,
szervezet és missziós
program képviselhette magát.
Az interjúk és
a kiállítás a
fiatalok számára lehetőséget
adott, hogy megismerhessenek különböző missziós
ötleteket, lehetőségeket; illetve olyan intézményeket, ahol további
képzésben részesülhetnek. Az
esti előadások az
Apostolok Cselekedeteinek fontos állomásain át
kalauzoltak bennünket Sebastien
Braxton tolmácsolásában, aki
több szívhez szóló
felhívást is intézett
a fiatalokhoz.
A hétvége csúcspontja
a szombati nap
volt, amelyen 95
fiatal vett részt.
Az áldásos délelőtt
után a fiatalok
felkerekedtek és kettesével
bejárták Hajdúszoboszló és
Józsa kijelölt területeit,
ahol az embereket
gyülekezeti programokra invitálták,
valamint a közös
bibliatanulmányozás lehetőségét ajánlották
fel nekik. A
városban töltött másfél-két
óra alatt 52
könyvet ajándékoztak el,
63 darab bibliatanulmányt adtak át,
és 30 személlyel
vették fel a
kapcsolatot, akik szívesen
tanulmányoznák a Bibliát
a jövőben. A
nap legszebb része
az esti beszámoló
volt, amelyen a
fiatalok
sorra egymás után mondták el mindazokat
a tapasztalatokat, amelyeket az Úrral
szereztek a délután
folyamán.
A hétvégét Bácsi
László, a konferencia
elnökének bevezető és
záró áhítata keretezte,
amelyben felhívást intézett
személyes elhatározások megtételére.
A konferencia mozgalommá
lényegülését támogatva az
FJK önkéntesei felajánlották segítségüket mindazok
támogatásában, segítésében, akik
ilyen elhatározásra jutottak.
Hálásak vagyunk az
Úrnak, hogy minden
várakozásunk felett megáldotta
ezt a rendezvényt.
A hétvége alatt
mindannyian éreztük áldásait,
s annak végeztével
a konferencia mottója
lelkesített tovább bennünket
arra, hogy: „Cselekedj!"
T. E.
|