A 2013-as év elején a Dunamelléki Egyházterület több
lelkésze a határon túl élő magyar lakosok számára tartotta meg a Jézus7
evangelizációs sorozatot 2013. január 26-február 2. között. A szervezők
többnyire olyan helyszíneket választottak, ahol különféle kihívásokból
kifolyólag már régóta nem volt evangelizáció, vagy a közösség kis létszáma
miatt bátorításra volt szükség. A sorozatok reményt adtak úgy a vendégeknek,
mint a helyi gyülekezeteknek. Az előadók sok tapasztalattal és lelkesedéssel
tértek haza.
Helyszínek
Dél-Erdélyi Egyházterület:
- Dr. Deák Judit
- Székelyudvarhely. Székelyföld második legnagyobb városában 20
tagú gyülekezet található. A vendégek száma 20-45 között váltakozott.
- Gyürüs Istvánné
- Ákosfalva. A gyülekezetnek 62 tagja van, a vendégek száma 40-60 között
mozgott.
- Gyürüs István -
Nyárádkarácsony. A közösség 141 megkeresztelt taggal rendelkezik, 40-60 vendég
vett részt a sorozat előadásain.
- Horváth Péter -
Gyergyószentmiklós. A gyülekezetnek 45 tagja van, a sorozaton jelen levő
vendégek száma 6-17 személy között mozgott.
- Kis István -
Mezőpanit. 6000 lakosú település, körülbelül 40 tagú gyülekezettel. Az
evangelizáció első alkalmán 7-8 vendég volt jelen, később ez a szám 35-40 főre
növekedett.
- Szilvási Csaba Udvarfalván
tartott sorozatot, ahol a gyülekezet taglétszáma 25 fő, és a vendégek száma is
25 fő volt estéről estére.
- Simon István a
Gernyeszegi Gyülekezetben evangelizált, melynek 22 tagja van, esténként 6-7
vendég volt az előadásokon.
- Simon László
Lemhényben szolgát, ahol körülbelül 60 fős gyülekezet van; három faluból jönnek
össze a testvérek. A sorozaton estéről estére nőtt a vendége száma. Az utolsó
este tömve volt a gyülekezet. Több előadásra eljött a helyi református lelkész
is, aki meghívta Simon testvért az otthonába egy beszélgetésre. A lelkésznek
nagyon tetszik a településen élő fiatalok bibliaismerete, és kért egy
bibliatanulmányt, mert azt szeretné tanulmányozni a gyülekezete fiataljaival.
- Szilvási András
- Mezőfele, 800 lakosú község, melyből 260 adventista. A sorozaton való
részvétel hétköznap átlagosan 200 fő volt, ebből 40-50 vendég.
-
Tóth
Szilárd - Tatrang (Brassó megye). A hétfalusi, másnéven barcasági csángók
második legnagyobb települése, ahol egy 40 tagból álló gyülekezet van. 15-30
vendég látogatta az alkalmakat.
-
Szilvási
József - Marosvásárhely, „B" gyülekezet, alkalmanként 40-50 vendég vett részt a
sorozaton.
Vajdaság
-
Ősz-Farkas Ernő - Hajdújárás. A községben évente
tartanak sorozatot, melyre meghívják a környező települések lakosságát is. A „Van
Remény" magazint minden otthonba eljuttatták a meghívóval együtt. A sorozaton
esténként mintegy 100 fő volt jelen, testvérek és vendégek.
Kárpátalja
-
Simon Zsolt - Nagybereg. A falu lakossága református.
A településen 15 fős kis gyülekezet van. A sorozat a helyi művelődési házban
lett megtartva. Az előadások előtt egészségügyi program volt. Esténként a 45-80
jelenlévő közül 6-15 fő volt vendég. A faluban az ADRA támogatásával
segélyosztás is történt. Az evangelizáció 2013. március 16-23 között volt.
DET
|