Az ember legközvetlenebb szükséglete a mindennapi kenyere. Ezért imádkozunk az Úrtól tanult imádságban, és ezért dolgozunk hat nap. Bár a Mi Atyánk mindennapi kenyere a bibliamagyarázóknak nagy gondot okoz, mert ez a „mindennapinak" fordított jelző nagyon ritkán fordul elő. Valószínűleg a légiós sorkatona egy napi ellátmányának (diaria) görög neve volt. A frissen őrölt árpa-, vagy búzalisztből készített kenyér volt a bibliai kor emberének legfőbb tápláléka. Az árpakenyeret nem tartották kisebb értékűnek. Jézus az ötezret is ezzel vendégelte meg  (Jn 6:9).

Gazdag termés

A búza gazdagon termett Palesztinában. Az izraeliek kivitelre is termeltek (1Kir 5:11,25; Ez:27: 11; ApCsel 27:38). Általában 30-60-szorost termett, de volt, amikor 100-szoros volt a termés. Aratás előtt és alatt sokszor nyersen is ették a búzát (Luk 6:l), de rendszerint megpörkölték (3Móz 2:14; Ruth 2:14; 1Sám 17:17; 2Sám 17:28). Ez kedvenc csemegének számított. A liszt- és a kenyérkészítés a háziasszonyok dolga volt. Rendszerint reggel megsütötték az aznapra valót (Mt 13:13). A liszt mai fogalmaink szerint mindig teljes őrlésű volt, hiszen a magot kőmozsarakban törték össze, vagy kézi malomban őrölték meg (2Móz 11:5; Ézsa 47:2), de már a régebbi időben is ismerték az állati erővel hajtott malmokat is (Bir 16:21). A jó kenyér a finomra őrölt lisztből készült, és étkezésekkor bőséggel fogyasztottak belőle (1Kir 5:2).

Így készült

A frissen őrölt lisztet vízzel keverték össze és belekeverték a kovászt. Ezt a műveletet a sütőteknőben végezték el (2Móz 12:34; 7:28). Megsózták a tésztát, mert e nélkül ehetetlennek tartották a kenyeret (3Móz 2:13). A kovász az előző sütésből félretett tésztacsomó volt. A házban mindig volt belőle. Csak a páska ünnepre kellett eltakarítani a házból a kovászt. A teknőben kézzel, nagyobb mennyiségnél lábbal megdagasztották a tésztát (5Móz 2:4). Néha olajat is adtak a tésztához, hogy puhább legyen a kenyér (3Móz 2:4). A megkelt tésztát lepény formájúra nyújtották a teknő fenekén. Az egyiptomi pékek is így csinálták ezt.

Többféleképpen sütötték

A sütés legegyszerűbb formája az volt, hogy a vékony, kerek tésztalepényt tüzesre hevített kőre tették és a tetejére forró hamut szórtak, vagy két kupac, forró hamu közé helyezték el a tésztát. Ezt a kenyeret rendszerint frissen fogyasztották. Ilyen kövön sült lángospogácsát evett Illés is a pusztában (1Kir 19:6), és Jézus is ilyennel vendégelte meg az éhes, fáradt tanítványokat (Jn 21:9). Készítettek kovácsoltvasból kerek sütőlemezt, vagy serpenyőt (3Móz 2:5; Ez 4:3). A nomád beduinok még a XX. század elején is a nyeregkápájukba felakasztva mindenüvé magukkal vitték ezeket a sütőlapokat. Arra is vannak adataink, hogy lapos agyagedényt is használtak kenyérsütésre. Ezeket kőre helyezték és ágakból, rőzséből tüzet gyújtottak alatta.

A házaknál található kemence, melynek héber neve tannur volt, az ásatások tanúsága szerint 60-100 cm magas, csonka kúp alakú építmény volt, ami agyagból készült. Alul nyílás volt rajta, hogy a kellő huzatot biztosítsa. A vékonyra lapított kenyeret a tűz leégése után, ami a kemence falát felforrósította, a kemence belső falára tapasztották, vagy a parázsra helyezték. Volt olyan kemence is, amelybe sütőlapot építettek. A fűtéshez száraz füvet (Mt 6:30), polyvát (Mal 3:19), szárított trágyát (Ez 4:15) használtak. A frissen készült lepényt nem vágták, hanem törték.

Az eddig elmondottakat így foglalhatjuk össze kenyérreceptbe: Készíts teljes őrlésű, búza- vagy árpalisztet! Tedd fából kivájt sütőteknőbe! Tégy hozzá ízlés szerint sót, kellő mennyiségű vizet, és egy kevés olajbogyóból sajtolt olajat. Keverd hozzá az előző sütésből maradt kovászcsomót, és jól dolgozd össze a tésztát a teknőben! A tésztát pihentesd, amíg meg nem kel. Azután formálj belőlük lángos nagyságú lepényeket, majd ragaszd a felhevített kemence oldalára, vagy sütőlapon, kövön vagy hamuban süsd ki! Frissen tálalva, mártásokba mártva fogyaszthatod az illatos, langyos kenyeret.

Prof. Dr. Szigeti Jenő

a történelemtudományok doktora