2013. március
18-24. között, hétfőtől vasárnapig, minden este 5 órai kezdettel evangelizációs
sorozatot tartott a Gáborjáni Gyülekezet. Gábor Demeter marosvásárhelyi
testvérünk tartotta az előadásokat. Minden este mélyebbre szántott az Ige és a
hallgatók szívének talaján. Elmondta, hogy az evangélium minden ember szívét
képes megváltoztatni, még a legnagyobb bűnösét is.
Az előadások előtt és után Erdélyből, Bihardiószegről érkezett
testvéreink szolgáltak énekekkel, versekkel, bizonyságtételekkel. Többen
elmondták, hogyan hozta ki őket az Úr életük mocsarából, és hogyan adott nekik
új szívet és életet. A Bojti Gyülekezet tagjai is támogattak bennünket
jelenlétükkel. Szombaton délután a Geszti Gyülekezet tagjai is vendégeink voltak.
Minden este megtelt az imaházunk testvérekkel, barátkozókkal, református és
baptista vendégekkel. Köztünk volt, több alkalommal is a szomszéd falu
református lelkipásztora, aki méltatta evangelizációs törekvéseinket és Demeter
testvérnek könyvajándékot is adott.
Istené a dicsőség mindenért. Hisszük, hogy ezek a felejthetetlen esték
gyülekezeti tagjainkat és vendégeinket is tűzbe hozták, hogy az evangélium
Bihar térségében felekezeti, nemzetiségi határok nélkül terjedjen mindaddig,
míg el nem jön Urunk.
F. A.
|