„Művészet az emberi kapcsolatokért" - Keresztény Művészeti
Est
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött
Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16). Johann
Sebastian Bach: János Passió műve 1724 nagypéntekére készült. Először a lipcsei Szent Mihály
templomban mutatták be. A teljes mű előadása a Terézvárosi Gyülekezetben első
alkalommal 2013. március 16-án este került bemutatásra a Baptista Központi
Kórus és zenekar előadásában.
A különleges zenei mű János evangéliuma alapján mutatja be
Jézus szenvedéstörténetét és halálát. A szereplők a bibliai szöveget
recitativók formájában beszélik el. Az Evangélista, s egyben a narrátor
szerepét Szerekován János (tenor), Jézus alakját Sárosi Károly (basszus)
mutatta be, Pilátus személyét Oláh Zsolt (basszus), az áriákat Kiss Rózsa
(szoprán), Huszár Anita (alt) énekelte, Oláh Miklós gordonkán,
Tóth Sámuel csembalón, orgonán Alföldy-Boruss Csilla játszott. Vezényelt Oláh
Gábor karnagy.
A Terézvárosi Gyülekezet kórusa és a közönség
(ún. turba kórusok, melyek a népet szimbolizálják) a mű koráljait
együtt énekelte a Baptista Kórussal.
E csodálatos zenei alkotás több száz évvel ezelőtt is mély hatást
gyakorolt a hallgatókra. „Úgy éreztem, ott vagyok Jézus keresztre feszítésénél,
és én is a tömeggel kiabálom a »Feszítsd meg!«-et. Majd együtt mondtam a
századossal: »Bizony, ez az ember az Isten Fia vala«, azután láttam az üres
sírt, és találkoztam vele, amikor feltámadt, és együtt sétáltam vele az emmausi
úton. Jézus áldozata felbecsülhetetlen az emberiség számára" - jegyezte
Craciunas Mária vendég, a közönség közül.
„Megtanultuk,
hogyan kell megváltoznunk ahhoz, hogy méltó módon reagáljunk Krisztus áldozatára
mind szavakban - kiállva az igazság és az evangélium mellett -, mind pedig
cselekedeteinkben; elhagyva bűneinket, amelyek miatt Krisztusnak fel kellett
áldoznia magát. Ez a történet a mi történetünk" - hangsúlyozta dr. Erdélyi
László, a program főszervezője.
Igét hirdettek: dr. Szigeti Jenő lelkész, egyetemi tanár és dr. Tokics Imre, a Terézvárosi
Gyülekezet lelkésze.
A több mint háromórás monumentális művet (az előadó apparátus kb.
200 főből állt) a közönség áhítatos figyelemmel kísérte végig. A terem befogadóképessége
több mint ötszáz fő, mely zsúfolásig megtelt.
A televíziós társaságok érdeklődését mutatja, hogy a PAX televízió
húsvét hétfőjén már műsorára is tűzte a Terézvárosi Gyülekezetben rögzített János
Passió előadását.
„Jézus Krisztus
tegnap és ma és örökké ugyanaz" (Zsid 13:8).
(TINÉ)
Johann Sebastian Bach: János
Passió videofelvétele megvásárolható DVD lemezen a Terézvárosi Gyülekezet könyvesboltjában (1062
Budapest VI., Székely B. u. 13.).
|