Május 11-e emlékezetes nap lesz Tatabánya város
számára. Száz vendégre, főleg édesanyákra és nagymamákra számítottunk, de
százötvennél többen érkeztek a hagyományosan a város vezetőségével együtt
szervezett ünnepségre.
A város polgármestere, Schmidt
Csaba országgyűlési képviselő úr és a hivatal vezetői rendelkezésre bocsátották
a polgármesteri hivatal éppen elkészült, gyönyörűen modernizált nagy
tanácstermét. A képviselő-testület tagjai nagy számban jelen voltak, és ők maguk
hívogatták a vendégeket. Beszédet Bereznai Csaba alpolgármester mondott.
Beszédében nemcsak köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat és leendő anyukákat,
hanem arra is rámutatott, hogy mennyire fontos a gyermekeket imára,
elcsendesedésre, családjuk, környezetük és nemzetük szeretetére tanítani.
Az ünnepi műsor olyan volt, amely
a legnívósabb kulturális helyen is megállja a helyét. Pörneki Anikó énekművész
és Békefi László énekes színművész gyönyörködtette tizenegy énekkel és
dalbetéttel a hallgatókat. Orgonán kísért Pörneki Attila karnagy,
ének-zenetanár. A hallgatók nagy tapssal fejezték ki tetszésüket. A kis
Benjámin verse külön színfolt volt ezen a délutánon, majd József Attila: Mama
c. versét adta elő Pörneki István testvérünk, aki vendégként érkezett, hogy
gyermekei szolgálatát láthassa.
Az adventista gyülekezet nevében
Egerváriné Kökényes Zsuzsa lelkész mondott beszédet. Áhítatának középpontjában
állt, hogy az édesanyák küzdelmeit a menny figyelemmel kíséri, és Isten mindig
szeretné éreztetni velük, mennyire megbecsüli gyermekeikért végzett áldozatos
életüket. Nagyon fontos, hogy a gyermekeket a Teremtőjükkel összekapcsoljuk, és
erre az édesanyák a legalkalmasabbak.
Az ünnepség végén a gyülekezet és
baráti körének gyermekei minden anyukának egy-egy szál virágot, és Kárpáti
Petronella: Szeretetre vágyunk c. kis kötetét adták át. A képviselő-testület
tagja is könyvajándékot, a három polgármester E. G. White: Boldog otthon c.
könyvét kapta.
A gyülekezet tagjai fáradoztak
azért, hogy egy kis vendégségre is sor kerüljön a végén. Hosszabb ideig
maradtak is, és a nehezen távozó vendégekkel elbeszélgettek. A szereplőkkel, az
alpolgármester úrral és a lelkésszel interjút készített a helyi TV, részletet
is közöltek a műsorból, amelyet hétfőn nézhetett meg a város lakossága a
kábeltévén.
Hisszük, hogy egy-egy fénysugár
hullott ezen a délutánon kedves vendégeinkre Isten szeretetéből.
-ISA- Tatabányai Gyülekezet
|