Nagy
izgalommal érkezett meg június 8-án, szombat reggel az az öt személy, akik
elhatározták, hogy megkeresztelkednek, és a Pécsi, illetve a Hidasi Gyülekezetek
tagjai lesznek. Bátorításul azt mondtam nekik, hogy „ma a legjobb történik
veletek, ami egy emberrel történhet", és Isten ezt be is bizonyította.
Csizmadia Róbert, a Pécsi Gyülekezet lelkésze az Igéből
arról beszélt, hogy csak az Istennel megélt élet az egyetlen jó választás,
ahogyan erre Jézus Krisztus is példát mutatott a keresztségével.
Először Babi néni lépett a medencébe, aki a Hidasi
Gyülekezet tagja lett. Ő hosszú éveken keresztül látogatta a gyülekezetet, de
most értette meg, hogy teljes bizonyossága lehet a megváltásban.
Ági néni visszatalált. Fiatal korában már döntött
Isten mellett, ám az élet gondjai elsodorták a
gyülekezettől, de most újra itthon van, és ez élete legnagyobb öröme.
Lacit Isten mélyről hívta el és adott neki egy új
lehetőséget, hogy vele együtt éljen, és mutassa be másoknak is az Ő szeretetét.
Ildikó és Tibor mint házaspár ismerték meg Isten
jóságát, és együtt döntöttek úgy, hogy ezután neki tetszően szeretnék életüket
leélni, és gyermeküket is ebben a hitben nevelni.
Isten áldását éreztük és tapasztaltuk egész nap. A
Pécsi Gyülekezet énekkarának, az ifjúságnak és a hidasi testvéreknek a
szolgálata még felemelőbbé és áldottabbá tette számunkra ezt a szép napot.
Ömböli Gyula, presbiter
|