2013.
június 8-a emlékezetes nap marad a Hetednapi Adventista Egyház Békéscsabai
Gyülekezetének tagjai számára. Két jelentős eseménynek adott ugyanis helyet a
békéscsabai kápolna ezen a verőfényes, kora nyári szombaton. Délelőtt hitéleti
konferencia volt, délután pedig a gyülekezet fennállásának 110 éves jubileumát
ünnepeltük.
Békés megye minden gyülekezetéből érkeztek
testvérek és vendégek ezen a napon a Jókai utca 21. szám alatti imaházba. A
Keresztény Advent Közösség gyülekezeteiből is sok testér jött el, hogy együtt
imádjuk és tiszteljük az Urat. Fél tíztől az aktuális bibliatanulmányról folyt
közös elmélkedés. A Haggeus próféta könyvéről szóló tanulmányt Zámbó Zoltán, a Gyulai
és a Szabadkígyósi Gyülekezet lelkésze foglalta össze a nagyszámú testvéri
közösség előtt.
A hitéleti konferencia hivatalos része fél
tizenegytől kezdődött. A majdnem kétórás istentisztelet alatt három rövid,
egyenként 20-20 perces igehirdetés hangzott el egyugyanazon témakörről,
„Megújulás a keresztény életben" címmel. A Hetednapi Adventista Egyház Magyar
Uniójának elnöke, Ócsai Tamás nyitotta meg elsőként Isten Igéjét, aki a
személyes életben való megújulásról beszélt. Elmondta, hogy az egyház akkor fog
megújulni, amikor a gyülekezet tagjai megújulnak, hiszen az egyház a
gyülekezeti tagok összességéből áll. Beszélt a személyes hitélet megújulásának
fontosságáról, és annak módjáról, lehetőségeiről. Elmondta, hogy a megújulás
azzal kezdődik, amikor napi kapcsolatba kerül az ember Istennel. Ez az Úrral
való bensőséges kapcsolat jó illatot áraszt a keresztény ember környezetében
élők irányába.
Másodiknak Tóth Sándor, a Hetednapi Adventista
Egyház Magyar Uniójának titkára nyitotta meg az Úr Szavát. Igehirdetésében a közösségi
életben való megújulás kérdését fejtegette. Elmondta, hogy a megújulás egyik
legerősebb motivációja, ha az ember vágyik arra, hogy olyan legyen, mint Jézus,
a Mestere. Kifejtette azt is, hogy az első keresztény gyülekezet különböző
jellemű, vérmérsékletű és gondolkodású emberek közössége volt. A Szentlélek
munkájának gyümölcse volt az, amikor ezek a különböző tulajdonságú emberek
egységet alkottak és együtt, egymással másokért kezdtek dolgozni. Egymás
különbözősége ellenére egységben maradtak és szolgáltak. A közösség megújulása
tehát elképzelhetetlen a Szentlélek hathatós munkája nélkül.
Harmadiknak Hegyes-Horváth Géza, a Hetednapi
Adventista Egyház Tiszavidéki Egyházterületének elnöke hirdette Isten Igéjét.
Prédikációjában a megújulás és a társadalom kapcsolatát domborította ki.
Elmondta, hogy a megújult keresztény emberek, akik egy megújult gyülekezetet
alkotnak, áldást jelentenek abban a társadalmi közegben, ahol élnek. Ismertette
a TET jelszavát, ami tömören fejezi ki a megújulás társadalomra gyakorolt
hatását, így hangzik: „A bennünk megtestesült Ige, áldás a világnak."
A prédikációk között Békés és Csongrád megye
adventista gyülekezeteinek tagjaiból álló hetventagú, összevont kórusának
szolgálata csendült fel több ízben, amelynek karvezetője Pörneki Attila, a TET
zenei vezetője volt. A szolgálatok sorában elhangzott két vers és egy énekszóló
is.
A tanulságos, áldott délelőtti istentisztelet
Hegyes-Horváth Géza imájával és Ócsai Tamás áldásmondásával zártuk.
A délelőtti istentisztelet alatt a Békéscsabai Gyülekezet
gyermekiskolai tanítói szorgalmas munkát végeztek, ugyanis a gyerekek számára
korcsoportonkénti foglalkozást tartottak. Három korcsportban voltak
foglalkozások (óvodás, kisiskolás és serdülő), amit a gyerekek a jelek szerint
nagyon élveztek.
A déli szünetben a Békéscsabai Gyülekezet közös
ebédre hívta a közösséget, amit a gyülekezet udvarán felállított sátorban
szolgáltak fel. Az ízlésesen szervírozott szendvicsek mellé finom, ropogós
piros- és zöldpaprika kínálgatta magát a tálcákon. Az ebéd közben elkezdődött
beszélgetések és társalgások folytatódtak az étkezés után is. A nyári
napsütésben mindenki jól érezte magát, s lehetősége volt arra, hogy találkozzon
régi ismerősökkel, hittestvérekkel.
Délután 15 órakor kezdődött a Békéscsabai Gyülekezet
110 éves fennállásának jubileumi istentisztelete. A másfél órás ünnepély a
sokféle szolgálat mellett alkalmat adott a gyülekezet történetének
ismertetésére és Isten Igéjének megnyitására is.
A gyülekezet 110 éves krónikáját dióhéjban Bicskei
Róbert, a gyülekezet lelkésze ismertette. Elmondta, hogy az 1903-ban 13 fővel
alakult gyülekezet dinamikusan gyarapodott, nem csak létszámban, de az általa
végzett szolgálatok skáláját tekintve is. A krónika beszámolt arról is, hogy a Békéscsabai
Gyülekezet mindig is fontosnak tartotta az evangélium hirdetésének munkáját. Az
egész megyébe innen rajzottak ki a misszionáriusok, valamint a Békéscsabai Gyülekezet
volt az egyház által szervezett képzések helyszíne a délkeleti országrészben.
Nagyon sok igehirdetőknek, könyvevangélistáknak, gyerektanítóknak, presbitereknek
és lelkészeknek szervezett továbbképzést rendszeresen itt rendezett meg
egyházunk vezetősége.
Az igehirdetés szolgálatát Ócsai Tamás látta el,
aki bibliai fejtegetésében arról szólt, hogy mi a célja Isten egyházának és a
helyi gyülekezetnek a város életében. Idézte Jeremiás próféta könyvéből az
egyik igét, amely így hangzik: „igyekezzetek
a városnak jólétén, ...mert annak jóléte lesz a ti jólétetek" (Jer 29:7).
Elmondta, hogy a keresztény gyülekezet feladata, hogy tehetségéhez képest
munkálkodjon a környezetében élő emberek életét megkönnyíteni, reménységet,
hitet és szeretetet közvetíteni feléjük.
Hegyes-Horváth Géza, a TET elnöke szólt másodikként
a jubileumi alkalmon. Néhány igei tanács felolvasása után egy elkötelező imát
mondott a gyülekezetért, a gyülekezettel. Imájában lehetőséget adott arra is,
hogy minden gyülekezeti tag elmondja Istennek személyes újra elköteleződését iránta,
és megújítsa vele a kapcsolatát.
Az ünnepi alkalmon a gyülekezet kórusa mellett a
gyermekek kórusa és vers- ill. zeneszolgálata, valamint hegedű duett tette még
színesebbé és örömtelibbé az istentiszteletet. A megemlékezésre több vendég is
eljött, akik a gyülekezet missziós programjait rendszeresen látogatják.
Isten áldása nyugodott meg ezen a napon és az
egybegyűlt testvéri közösségen. A résztvevők számára megtapasztalható volt
Isten ígéretének beteljesedése, ami a 133. zsoltárban így olvasható: „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor
együtt lakoznak az atyafiak! ... Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!"
(Zsolt 133:1, 3). Ámen!
B. R.
|