oldal 1 / 2
A Bibliai Szabadegyetem hallgatói részére
a nyári szünetre két kirándulást is beterveztünk. Az első június 2-án volt.
Esős, borús időben, de nagy reményekkel indultunk útnak két busszal 106-an.
Célunk a kapcsolat ápolásán és elmélyítésén túl, egyházunk Isten dicsőítésének
bemutatása és a résztvevők bevonása volt istentiszteletünkbe. Erre jó alapot
biztosított az elmúlt évben tett látogatásunk alkalmával kialakult
tiszteletteljes kapcsolat Abaújkér
körzetének református lelkésznőjével, Koczogh Juliannával és a hitközség
tagjaival. Lehetőséget kaptunk, hogy négy helyszínen, a XII. és a XVI.
században épült templomok ódon történelmi időket idéző falai között dicsőítsük
Istent. Ehhez kiváló segítséget nyújtott a Szabolcsi Adventista Vegyes Kar
szolgálata. Énekeik szövege és előadásmódjuk a Szentlélek ajándéka volt, mely
nyitottá tette szívünket és elménket az Ige befogadására. Az első helyszín
Abaújkér volt, ahol kifejezett kérésünkre a helyi hitközség lelkipásztora,
Koczogh Julianna szolgált Isten Igéjéből a 23. zsoltár alapján.
Második
helyszínünk Arka volt, ahová már nem csak mi érkeztünk meg, hanem az abaújkéri
református testvéreink is, akiket vonzottak a kórus „soha nem hallott" énekei
és mívesen előadott költeményei. Boldogságukat csak tetőzte, hogy megteltek a
padsorok, és áhítat töltötte meg a templomot Czinkota András lelkész testvérünk
szolgálata nyomán, aki Isten Fia testé lételének áldásairól beszélt.
Táborhelyünkön és
minden egyes helyszínen szeretettel fogadtak. Az időjárás szeszélyesen
változékony volt. Félóránként esett az eső, majd ragyogóan sütött a nap. Ez
korlátozta a kirándulási kedvet, de senki nem zúgolódott, mert a szakácsokon,
Gombár Ferencen és feleségén, Marikán kívül senki sem ázott meg. A szabadban
főtt babgulyás bőségesen tartalmas és tápláló volt. A parókia üdítővel és
süteménnyel kedveskedett nekünk.
Kis pihenő és
felszabadult társalgás után Boldogkőújfaluba utaztunk. A kórus szolgálata és
Pócsi László lelkésztestvérünk interaktív igehirdetése közvetített áldást a
népes hallgatóságnak a 15. zsoltár alapján - „Uram, kicsoda tartózkodhat
sátorodban és kicsoda lakozhat szent hegyeden?"
Az utolsó állomás
egy 73 lelket számláló kisközség, Abaújalpár volt. A hegyek koszorúja, mint
páratlan ékszert, zöld bársonyként ölelte körül a települést. A négy helyszín,
a próbák, a szolgálatok és az időjárás megterhelésének nyomai nem tompították a
kórus lelkesedését. Itt Pócsi Lászlóné, a Bibliai Szabadegyetem szervezője, a
84. zsoltár üzenetét tolmácsolta. Az igei üzenetek az úr háza, hajléka,
jelenléte utáni vágyódásról, és annak életet megújító áldásairól szóltak.
A nap tanulsága:
„Aki mást felüdít, maga is felüdül", de senki nem tudja a lelket úgy felemelni
és csordultig tölteni, mint maga a Mindenható. Ezen a napon ezt sokan
megtapasztaltuk.
A következő
kirándulást augusztus 11-re tervezzük, Sátoraljaújhelyre, amelynek célja egy
2005-ben befejeződött Bibliai Szabadegyetemi csoport meglátogatása, amely azóta
Biblia Klub formájában tovább élő közösség. Útba ejtjük a sárospataki Rákóczi
várat és a sátoraljaújhelyi kalandparkot is.
Pócsi Lászlóné
|