2013. július első hetében rendeztük
meg a már szokásos Biblia- és Kézműves tábort Lovasberényben, immár 14. alkalommal.
Idén 54 gyermek vett részt, akiket 5 csoportba osztottunk el korosztály szerint.
25 tanító, segítő, konyhai szolgálatokat ellátó és kézműves foglalkozásvezető
dolgozott azon, hogy felejthetetlen legyen ez a hét a gyermekek számára.
A gyerekek háromnegyed része
nem keresztény háttérről érkezett, így nagyon fontos volt számunkra, hogy ez
alatt a hét alatt megismerjék Isten szeretetét, az Őt bemutató csodás
történeteket, és egy olyan lelki csomaggal hagyják el a tábort, amihez később
bármikor visszanyúlhatnak. Minden nap együtt énekelt egy fél órát minden
táborozó, sok új éneket tanítottunk meg a gyermekeknek, akik hihetetlenül
lelkesen dicsőítették Istent minden nap. A Bibliaórákat korcsoportok szerint
tartottuk meg, ahol a tanítók által kiválasztott témákat (Noé története, Isten
csodái, állatok a Bibliában, Bábeli zűrzavar és József története) beszélték át
a gyerekek, és oldottak meg különböző kreatív feladatokat az adott napi
anyaggal kapcsolatban.
Délutánonként sokféle
kézműves foglalkozással vártuk a táborozókat, a gyerekek pedig nagy élvezettel készítették
el azokat a dolgokat, amik éppen megtetszettek nekik. Idén is hódított a vasalógyöngy,
kitűzőket, illatpárnát, hógömböt, hűtőmágnest készíthettek, pólót és táskát
festhettek maguknak, vagy éppen ajándékba szüleiknek, barátaiknak. Amikor jól
viselkedtek, és ügyesen megcsinálták a csoportfoglalkozáson a feladatukat,
tallérokat kaphattak, amit pénteken ajándékokra tudtak levásárolni.
Fiataljaink láthatatlan
színházzal is készültek, ahol a gyerekek egyen-egyenként átélhették Jézus
életének főbb eseményeit. A táborozókat nagyon megérintette az élmény, amikor a
saját bőrükön tapasztalták meg, mit is tett Isten az emberért. Mindenki
pozitívan nyilatkozott róla, aki részt vett ezen a programon, többen akár még
egyszer is végigmentek volna az állomásokon.
A hét során minden csoport
készült egy kis előadással, amit a szombati gyermek istentiszteleten mutattak
be. Erre az alkalomra eljöttek a táborozók családtagjai is, imaházunk ajtajára
pedig ki lehetett volna akasztani a „Megtelt" feliratot, ugyanis néhány
testvérünknek csak a folyosón jutott hely, onnan hallgatta és nézte végig a
gyermekek szolgálatát.
Nagyon jól éreztük magunkat a
gyermekekkel együtt, és hálásak vagyunk Istennek, hogy velünk volt és
megáldotta ezt a hetet.
Szenes Dóra
|