Július 13-án, szombaton
délután egy különleges alkalmon vehettünk részt Lovasberényben. Egy fiatal
lány, Szenes Dóri adta át életét Istennek. Dóri már gyermekkora óta érezte,
hogy jó Istennel járni és így rengeteg tapasztalatot szerzett Vele, amik még
inkább ehhez a döntéshez vezették.
Mindig lelkesen szolgált
az Úrnak, főleg szép hangjával örvendeztette meg mind Istent, mind a
gyülekezetet. A helyi ifjúságnak is egyik fő motorja, és igyekszik vidámságát, lelkesedését
mindenkire átragasztani. Öröm volt látni azt, hogy mennyire várja a napot
amikor a keresztség által menny és föld előtt megvallja hitét.
Végül pedig elérkezett a
várva várt pillanat, és délután 4 órakor megkezdődött az ünnepély. A
keresztségen együtt örült Dórival családja, gyülekezete és barátai. Sok-sok
színes szolgálat tette ezt alkalmat még emlékezetesebbé és még áldásosabbá
számára. Hallhattuk a család vers szolgálatait, a fiatalok énekeit valamint a lovasberényi
és a Központi Kórus szolgálatait is, amely kórusoknak Dóri lelkes tagja. Mind
együtt örültünk vele.
Lelkészünk
Szilvási-Csizmadia Andrea a Magvető példázatát tolmácsolta számunkra. Fontos,
hogy jó termőföldek legyünk Isten számára és bár lehet, hogy sokszor sziklás
vagy tövises talajnak bizonyulunk, Isten mindig kész felvenni a munkás kesztyűt
és kézbe venni a kapát, hogy megmunkáljon minket az Ő képére, és gyümölcsözővé
tegyen.
Mindezek után pedig Dóri
végre a keresztelő medencébe léphetett és tanúi lehettünk újjászületésének. A
bemerítés szolgálatát Bihari Csaba végezte és útravalóul az első szeretet
megőrzésének fontosságát mondta el.
Kívánjuk Dórinak, hogy a
szeretet soha ne fogyjon el szívéből, szolgálja továbbra is lelkesen Istent, és
ezt a lelkesedést ragassza át mindenkire!
Szenes Eszter
|