Egy
kirándulás margójára...
Ha tavasz, akkor kirándulás! Ilyenkor, a hosszú tél után valahogy
mindenki jobban vágyik ki a természetbe. A Gyömrői Gyülekezet tagjai közül a
„bátrabbakkal" - mivel eléggé borongós volt az idő - elmentünk egy közeli
tisztásra, hogy ott együtt bográcsozzunk, énekeljünk, labdázzunk.
Önmagában ebben nincs semmi rendkívüli,
hiszen több gyülekezet megteszi ezt. Mégis, elgondolkoztam azon, hogy a mai
világban mennyire nagy érték, ha nem csak a gyülekezet falai között
találkozunk, hanem egy kicsit „másképp" is! Jószerivel alig ismerjük egymást. A
statisztika azt mutatja, hogy közösségünk nagyobbik fele sem péntek este, sem
szombat délután, sem szombatiskolára nem jár. Csupán szombat délelőtt 11 órára
„esnek" be sokan, ha minden úgy alakul...
Mit tudunk egymásról? Van-e valaki a
közösségben, akivel szabadon meg tudjuk osztani gondjainkat, az élet
kihívásait, esetleg benső titkainkat? A mai ember - benne az adventisták is -
elmagányosodtak. Belső küzdelmeik vannak, de mégis „tartani" kell magukat, mert
nincs emberük, akivel őszintén és biztonságosan megbeszélhetnék a gondjaikat.
(Egyesek úgy gondolják, hogy ez így is van jól, mert már megjárták pletykás
testvéreik miatt, amikor egyszer rájuk jött az őszinteségi roham, és feltárták
belső dolgaikat előttük, és egy nem várt pillanatban visszahallották
történetüket egészen mástól, egészen másképp - mert hogy a kilencedik
parancsolat nem bűn az egyházban...)
Nem így volt ez az első keresztények
között! Arról olvashatunk, hogy követve Jézus tanácsát, nagyon szerették
egymást! Így ismerték őket a kívülállók: „Nicsak, hogy szeretik egymást!"
Addig, amíg ez megvalósult közöttük, fejlődött az egyház! Az Úr naponta
szaporította a gyülekezetet üdvözülőkkel! Ahogy viszont teltek az évek, évtizedek
már azt olvassuk róluk: „az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet
elhagytad" (Jel 2:4). Az első keresztény
korszaknak, Efézus gyülekezetének tehát Jézus intelmet küld. Nem azt mondja,
hogy nem fizetik a tizedet, vagy nem tartják fontosnak a szombat, és a tiszta
étkezést, hanem azt, hogy már nincs meg az a nagy szeretet közöttük, mint
kezdetben. Ha viszont nincs szeretet, akkor valami más kell elfoglalja a
helyét! Pál apostol le is írja ezeket a „más" dolgokat. Ef 4:25-32-ben ilyenekről
ír, hogy hazugság van közöttük, harag, rothadt beszéd, mérgesség, fölgerjedés,
lárma... Mi ez??? Hogyan létezik ez? Úgy, hogy ha már a szeretet nincs meg egy
gyülekezetben, akkor ezek a nemkívánatos tulajdonságok megjelennek a
kapcsolatokban.
Talán arra gondolunk, hogy ez volt az első
században, de ma már ilyen nincs! Az Ige viszont az ellenkezőjét állítja! Jézus
arról beszél, hogy az utolsó időben „a szeretet sokakban meghidegül"(Mt 24:12),
és ez abban nyilvánul meg, hogy „elárulják, gyűlölik egymást".
Azt gondolom, ha ilyen események elé
nézünk, már most meg kell erősíteni a testvéri kapcsolatokat, hogy velünk ez ne
fordulhasson elő! Talán erre is jó volt ez a kirándulás...
(TéKá)
|