A gyermekosztály által meghirdetett divíziós
pályázatnak köszönhetően az egészséges élet 8 alapelvét (testmozgás, víz,
napfény, önuralom, levegő, pihenés, táplálkozás, bizalom) 3 nyírségi általános
iskolában sikerült népszerűsíteni: Nyírtura (május 3.), Nagykálló (május 21.)
és Nyírbogdány (május 24.). A három gyülekezet közös összefogással dolgozott,
és kreatív ötletekkel gazdagítottuk a program vázlatát.
Nyírturán az egyik gyerek
lelkesen futott az osztályfőnökéhez: „Tanár néni! Tanár néni! Ez a program
nagyon jó!" Majd szaladt vissza a csoportjához, hogy le ne maradjon a következő
szekcióról. Nagykállón az egyik kislány csodálkozva hallgatta a levegő szekció
előadóját, amikor őszintén kicsúszott a száján: „Hazamegyek, és megmondom
édesapámnak, hogy többet ne dohányozzon!"
A gyerekek mindenhol lelkesek
voltak, de ami külön örömet jelentett, hogy a felnőttektől is kaptunk pozitív
visszajelzéseket. Nyírbogdányban az egyik csoportot egy morcosnak tűnő
testneveléstanár vezette, és miközben én a bizalomról beszéltem a gyerekeknek,
azon gondolkodtam, vajon mi játszódhat le a fejében. Talán megvetés, közöny,
esetleg irónia? A végén odalépett hozzám, és azt mondta: „Édesapám ateista
volt. Élete végén rákos lett." Itt azt vártam, hogy valahogy így fogja fojtani:
„ha létezne Isten..." Legnagyobb megdöbbenésemre azonban nem ezt monda. „Élete
utolsó évében megtanult imádkozni, és ez segítette elfogadni a sorsát. Az ima
valóban fontos!" Ugyanez a tanár az egész program után odajött a szervezőkhöz
és ezt mondta: „Én nem nagyon szoktam dicsérni a dolgokat, de ez a program
nagyon jó volt!"
Köszönjük a pályázati
lehetőséget, és hálásak vagyunk Istennek, hogy 3x8 szekcióban megnyitotta a
gyerekek és felnőttek szívét.
AKT
|