Augusztus 9-én mi, a
székesfehérvári és lovasberényi fiatalok jól megpakolt utazótáskákkal és
bőröndökkel indultunk el Döbrönte felé. Egy izgalmas és tartalmas hosszú
hétvége elé néztünk, amelynek fő célja az volt, hogy közelebb kerüljünk
egymáshoz és legfőképpen Istenhez.
Miután
mindenki megérkezett, rögtön szét is néztünk a szálláson, és elfoglaltuk a
szobákat. Míg páran felmentünk a várromhoz, hogy előkészítsük a szombati
kreatív istentiszteletet, addig a többiek megrohamozták a konyhát, és
megkezdődött a krumpli- és hagymapucolás, a sajtreszelés és tésztakifőzés az
esti vacsorához és a szombati ebédhez.
A
finom vacsora után pedig egy hosszú lelki túrára indultunk Emmaus felé. Ezen a
túrán lelkészünk, Szilvási-Cs. Andi vezetett végig minket, és megérthettük
ennek a történetnek a mélyebb és nekünk szóló mondanivalóját. Ahogy Jézus
Mózestől, a prófétákon és az írásokon keresztül elmagyarázta a két
tanítványnak, hogy ki is igazából a Messiás, úgy mentünk mi is végig ezeken az
állomásokon az áhítatok során. Minél inkább belemerültünk a történetbe, annál
izgalmasabb lett, és annál többet mondott mindenki számára.
A
szombati napra csatlakoztak hozzánk a körzet fiataljai, így ezt az áldásos
napot még többen tudtuk eltölteni. Délelőtt a hálaadományainkat összegyűjtöttük
egy kosárba, de nem akármilyen adományok voltak ezek. Mindenki elmondta
Istennek és a többieknek, hogy miért hálás, így a kör végére a kosár teljesen
tele volt. A szombatiskola, Barabás Béla Péter vezetésével, jócskán elhúzódott,
mert egymás után jöttek a gondolatok, hozzászólások, és remek beszélgetés
alakult ki a bűnbánatról, megbocsátásról. Az istentisztelet második felében
folytattuk emmausi túránkat, és időben visszautaztunk Ádámig, Ábrahámig és
Mózesig. Elolvastunk néhányat azokból a próféciákból, melyek a Megváltót
jövendölik meg Mózes írásaiban, és felfedezhettünk párhuzamokat is Jézus élete
és a különböző történetek szereplői között.
Ebéd
után a fiatalok csoportokra bontva vehettek részt az akadályversenyen. A
szállástól indultak, majd a többi feladatot a Szarvaskő várában rejtettük el
számukra.
A
csoportok Jézus életének főbb eseményein mehettek keresztül kreatív feladatok
segítségével. Példának hadd említsek csak párat: bizalomjáték, fejtörős
kérdések, énekírás, színjáték, szemléltetőeszköz készítése Jézus egyik
példázatához és még sok más feladat. A fiatalok nagyon élvezték, jó volt látni
a jókedvet és lelkesedést, valamint amikor egy-egy állomáson percekig időztek
és törték a fejüket a megoldáson. A vacsoránál már mindenki alig várta az
eredményhirdetést. Minden csapat nagyon jól teljesített, alig voltak
pontkülönbségek, hiszen mindenki odatette magát. Nagyon szép, áldásos
szombatban lehetett részünk.
Este
még játszottunk és beszélgettünk, majd aludni is kellett, hiszen vasárnap egy
jó hosszú túrát tettünk meg a Bakony rengetegében. Célunk a Csurgó-szikla volt.
Nekiindultunk az összesen 15 kilométeres túrának, ami kicsit többre
sikeredett... Gyönyörködtünk az erdőben, ha kellett, megküzdöttünk a
csalánokkal, vagy éppen lázasan kerestük a turistajelzéseket a fákon. Mikor
célunkhoz érkeztünk, pihentünk egyet, csodáltuk a kis vízesést és patakot,
ettünk és ittunk. Egészen véletlenül - vagy inkább Isten gondviselésének
következtében - ismerősökkel és barátokkal találkoztunk túraútvonalunk
céljánál, így métáztunk együtt egy nagyot. A négyórás odafelé tartó út után a
minden energiánkat igénybe vevő métázás következtében a visszaút már sokkal
fárasztóbb volt, de megérte.
Az
áhítatot a próféták Messiásra vonatkozó jövendöléseivel, majd hétfőn reggel a
Zsoltárokban található párhuzamokkal fejeztük be.
Az
utolsó estét még mindenki kihasználta játékokra, jó kis beszélgetésekre. Bár
hétfőn délelőtt nem szívesen indultunk haza, de nagyszerű élményekkel
gazdagodtunk. A sok beszélgetés közelebb hozott minket egymáshoz, és az Emmausi
úton rádöbbentünk, hogy Jézus nem csak a Megváltó, hanem a Mi Személyes
Megváltónk, aki ha kell, mindennap megteszi velünk a 11 kilométert Emmausba,
majd pedig vissza Jeruzsálembe, ha nekünk is szükségünk van arra a
beszélgetésre és a tapasztalatra, amit ez az út nyújtott a két tanítványnak. Jó
volt mindezt együtt átélni. Alig várjuk a következő közös ifi alkalmat!
Szenes
Eszter
|