2013-ban ismét megrendezésre került Gyömrő városában, immáron
harmadik alkalommal, a Segít7ek
tábor önkéntes fiatalok részvételével, akik örömmel dolgoznak a közösség
építése érdekében. Fiatalok, akik szívesen segítenek
másokon és nem tétováznak, ha kihívással találkoznak.
Az idei táborban 19-en vettek részt, ahol a
délelőttöket a sírkert rendbehozásával töltöttük, amivel a helyi önkormányzat
bízott meg. A régi temető nagyon el van hanyagolva; mivel jelenleg nem
használják, nagyon sok volt a tennivaló. Mi főként a front részen dolgoztunk,
ahol az útra néző kerítést és a sírok közötti ösvényeket próbáltuk
megszabadítani a bozóttól. Kesztyűt és munkaeszközöket a közterület-felelőstől
kaptunk, aki elégedettségét fejezte ki kitartó munkánk láttán.
Munka után finom az ebéd! Nem panaszkodhatunk,
idén is kitettek magukért a gyömrői háziasszonyok, hisz ők biztosították
számunkra az ebédet. Ezután a délutáni program keretében voltunk strandolni,
amit felajánlott az önkormányzat, voltunk kalandparkban és lovagolni.
Természetesen a sport sem maradt el. Minden reggel tornával kezdtünk, hogy jól
induljon a nap, és napközben a fiúk - ha tehették és volt szabadidejük -
fociztak, míg a többiek pingpongoztak.
A hetet úgy zártuk, hogy köszönetünket nyilvánítottuk
a város felé a lehetőségért és minden olyan cég felé, aki támogatta a tábort.
Így lehetőségünk volt bemutatni mindazon dicsőítő énekeinket, amit a tábor
alatt, munka vagy játék közben lelkesen énekeltünk. Természetesen Isten Igéjét
sem hanyagoltuk el. Az áhítatok alkalmával egész héten arra a kérdésre kerestük
a választ, hogy miért vagyunk ezen a földön? Mi az élet értelme? Így Szilvási
András lelkész a város felé is közvetítette a Biblia üzenetét ebben a
témakörben.
Hálásak vagyunk Istennek az új barátokért, a
szolgálat lehetőségéért, hogy tehettünk másokért és minden Ő áldásaiért, amit
elvehettünk kezéből ezen a héten.
Székely Edmond
|