Biblikus konferencia a gazdaságról |
|
|
|
Augusztus
22-25. között került megrendezésre a 25. Nemzetközi Biblikus Konferencia
Szegeden, a Gál Ferenc Főiskolán. E jubileumi alkalommal a „Szegények és
gazdagok a Biblia szövegeiben" témakörben meghirdetett előadásokat lehetett
hallani, amelyen ezúttal rekordszámú látogató vett részt.
Az előadásra teológia tanárokat, kutatókat hívtak, illetve ajánlással
lehet jelentkezni. Egyházunk részéről dr.
Tokics Imre és drs. Kormos Erik
vett részt előadóként. A konferencia nyelve magyar, német, angol és olasz volt,
attól függően, hogy az egyes szekciókban milyen nyelvű hallgatók vettek részt
nagyobb számmal.
Az elhangzott előadásokat (testvéreink előadásait magyar nyelven)
mp3-as formátumban meg lehet hallgatni a http://www.regio10.hu/xxv-biblikus-konferencia/ internetes helyen, illetve az eddigi gyakorlatnak
megfelelően 2014-ben konferenciai kiadványkötetben is megjelenik a Janus
Pannonius Tudományegyetem gondozásában.
K.
E.
|