„Jeruzsálem falának a felavatásakor mindenütt fölkeresték a
lévitákat, és elvitték őket Jeruzsálembe, hogy tartsák meg a felavatást, és
örvendezzenek hálaadással, énekléssel, cintányérokkal, lantokkal és citerákkal" (Neh 12:27).
2013. augusztus 31. kedves emlék
lesz közel 120 ember életében, akik együtt élhettük át az isteni áldás egész
sorozatát.
Ezen a
napon ünnepelte ugyanis a Farmosi Gyülekezet a megalapításának 90. évét. Szép
nap volt. Olyan nap, amely összehozta az embereket. Olyan testvérekkel
emlékezhettünk vissza, akik már évtizedek óta nem jártak nálunk. Gyülekezetünk
a testvérek fáradozása által megszépült, hogy Isten háza alkalmas legyen
feltöltekezésre, kedves emberek befogadására.
A
gyülekezet megalapítói küzdelmekkel teljes életet éltek. Minél inkább üldözték
őket hitükért, annál inkább hirdették Isten Igéjének lényegét. Jézus Krisztus
tettét, melyet minden emberért véghezvitt. Köszönjük, hogy volt mit tanulni a
bizalom hőseitől. Nekik, későbbi hithű embereknek köszönhető, hogy a Hetednapi
Adventista Egyház jelen van Farmoson.
Különlegessé
tette a napot a sok, Istent bemutató és Őt dicsőítő szolgálat, melyeket a helyi
testvérnők végeztek énekes, zenei és prózai formákban. Köszönjük a zuglói
fiatalok énekeit is.
Isten Igéjét
is több ízben hallgathattuk meg. Délelőtt szót kaptak községünk egyházi
képviselői - az evangélikus és a református lelkész -, a község polgármestere
pedig levélben köszöntötte az ünneplő gyülekezetet. Az egyház részéről
Ősz-Farkas Ernő, a Dunamelléki Egyházterület elnöke szólta az Igét. Délután
volt lelkészeink kaptak lehetőséget az emlékezésre, majd a napot Bihari Csaba
területi titkár ünnepi gondolatai zárták.
A nap
tanulsága számomra:
- tanulni úttörőinktől és rendületlen hitre szert
tenni, amellyel fiataljaink is megtalálják a helyüket a gyülekezeti, másokért
végzett szolgálatokban.
- a polgármester úr szavai, miszerint örül, hogy
találkozik a hétköznapokban az isteni szeretettel, melyet elviszünk az emberek
életébe;
- ne csak gyülekezetünk, de saját lelki
templomunk építésén is fáradozzunk. Bár nem vagyunk tökéletesek, mégis szeret
minket Isten. Legyen jövőképünk. Vár ránk a szolgálat, melyre Isten tesz
alkalmassá.
Öröm,
hálaadás és dicséret Istennek, ez legyen életünk mozgatórugója!
D. K.
|