Páneurópai Adventista Ifjúsági Kongresszus 2013. |
|
|
|
Július
30-án 90 lelkes fiatallal indultunk útnak Szerbia felé felejthetetlen
élményeket, új barátokat és feltöltődést remélve az előttünk álló héttől.
Reményeink pedig nem voltak hiábavalóak.
3600 fiatal a világ különböző pontjairól, mégis egy céllal
érkezett. Azért, hogy áldja azt az egyetlen Istent, akihez mindannyian
tartozunk. Hihetetlen volt az az erő, amit ebben az egységben érezni lehetett.
Nagyon jó volt tudni az, hogy akivel csak összefutunk a folyosón, a szálláson,
a reggelinél, ugyanúgy imádkozik, mielőtt lefekszik és ugyanúgy hálás a
felébredésért, mint bárki közülünk. Persze új ismerősökből sem volt hiány; egy
kezünkön sem tudjuk megszámolni, hányat szereztünk és hány régit láttunk
viszont. A feltöltöttség pedig az arcunkra volt írva. Mind a kilencvenen fülig
érő mosollyal szálltunk le itthon a buszról, mert láthattuk azt, hogy rajtunk
kívül még milyen sokan tagjai ennek a nagy családnak.
Lakos Anna
|