„Mert nem hagyja el az Úr az ő népét, az ő nagy nevéért; mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válasszon. Sőt tőlem is távol legyen, hogy az Úr ellen vétkezzem és felhagyjak az érettetek való könyörgéssel; hanem inkább tanítani foglak titeket a jó és igaz útra. Csak féljétek az Urat, és szolgáljatok néki hűségesen, teljes szívetekből; mert látjátok; mily nagy dolgot cselekedett veletek. Ha pedig folytonos rosszat cselekszetek: mind ti, mind királyotok elvesztek" (1Sám 12:22-25).

Időnként megkérdezik tőlem, hiszek-e abban, hogy valami történni fog Isten népe életében a vezetésem ideje alatt. A kérdés feltevői viszont legtöbbször nem teszik világossá, mit várnak, de különösképpen, hogy kitől várják: Istentől, a vezetőktől vagy az egész néptől.

Nem gondolnám, hogy volt valaha is egy olyan vezetője Isten népének, aki nem hitt abban, hogy valami történni fog. Ezek között voltak olyanok, akik nagyot álmodtak anélkül, hogy tudták volna, mi Isten akarata, és hogy személyesen mi az ő részük a megvalósításban. Azután olyanok is voltak, akik csak abban hittek, amit ők személyesen képesek megvalósítani, és természetesen a két véglet között sok más lehetőségben is hihettek.

Miben higgyek, mint vezető? Minden lelki vezetőnek fel kell tennie ezt a kérdést. Ez vonatkozik mind a lelkészekre, mind a presbiterekre. Azokra, akik lelkészként vagy presbiterként a helyi gyülekezet vezetésének felelősségét hordozzák, és azokra a lelkészekre és presbiterekre, akik az egyetemes egyház vezetésének felelősségét hordozzák.

Az idézett igékben Sámuel hite fogalmazódik meg. Szívesen azonosulok ezzel, és ezt ajánlom minden vezetőtársamnak is. A szövegösszefüggésből kitűnik, hogy egy vezetői modellváltás történt, ami rendkívül kritikus helyzetbe hozta Isten népét. Jon Paulien azt írja: „A probléma a királysággal kapcsolatban 5Mózes fényében az, hogy most a király képviseli a népet Isten előtt, és a király viselkedése - bizonyos értelemben - a nép viselkedését jelképezi. A nép az Isten előtti közös felelősséget átruházta egy személyre, aki a nevükben fog cselekedni. A deuteronomiumi szövetség megáldja, vagy megátkozza a nép engedelmességét vagy engedetlenségét. Most pedig hirtelen egy ember hatalmába kerül, hogy tönkretegye az egészet."

Nem kis dilemma volt ez Sámuelnek ebben a helyzetben, hogy miben higgyen. A rapszodikus kapcsolat Isten és népe, Isten és a vezetők között, tovább folytatódott. Majdnem minden variáció előfordult, de leginkább a rossz vezető-rossz nép. Csak egy nem volt, rossz vezető-jó nép. A fenti idézet alapján sajnos ez törvényszerű volt.

Miben hitt Sámuel, és miben higgyek én, mint vezető?

Az idézett igékben Sámuel a következőket mondja:

- Isten népe vagytok. Ő így döntött, és ezt nem változtatja meg. Az egész Ószövetség Isten feltétel nélküli hűségéről beszél. Isten vezette az Ő népét. 5Móz 7:6-9.

- Isten nem hagyja el az Ő népét - mert következetes és a jellemét nyilvánvalóvá akarja tenni.

- Én is szeretlek titeket. Ez a jó bibliai vezetők legfontosabb jellemvonása. Az első számú, amiben visszatükrözik az Urat.

Ez a hit tette a bibliai vezetőket Isten hiteles képviselőivé és eredményes közbenjárókká a nép előtt.

Ha közelebbről megnézzük ezt az igeszakaszt, három fontos dologról beszél, és ezeket szeretném megerősíteni. Három kérdésben így lehetne megfogalmazni:

1. Mit tesz Isten az Ő népéért?

2. Mi a vezetők dolga? Mit tegyünk mi Isten népéért?

3. Mit tegyen Isten népe?