Alkalmi találkozások

Kikerülhetetlen. Naponta találkozunk kéregetővel, kukázóval, nehéz terheket húzgáló, vézna lényekkel, akik papírt, vasat, egyéb újra hasznosítható anyagokat gyűjtenek rozzant kézikocsijukra. Persze, lehet szemérmesen máshová nézni. Végül is nem vehetjük a nyakunkba mindenki gondját! (Gyakran a magunké is sok.)

Megtiszteltetésnek éreztem, hogy mintegy öt éven át, az elmúlt nyáron bekövetkezett haláláig legalább havonta egyszer megkért, hogy vigyem őt el munkáit leadni a kiadóba, könyveket vásárolni. Két évtizednél is hosszabb ideje volt már nyugdíjban. Magam előtt látom kopott kis csizmáját és elnyűtt kabátját, amint kaptatott a lépcsőn az emeletre. Tudtam, nem él fényesen, annak ellenére, hogy alig egy hónappal a halála előtt még mindig dolgozott. Hogy ki is volt ő valójában, azt az ilyen együttutazások alkalmával, a közlekedési lámpáknál tudtam meg igazán. Tudvalevő ugyanis, hogy Budapesten a közlekedési lámpáknál találjuk szemben magunkat a „Fedél nélkül" című lap árusaival, csonkolt végtagú kéregetőkkel. Magdikának mindig volt a zsebében több száz forintos érme. Soha, egyetlen kéregetőt sem utasított el. Egyszer, egy nagyon szakadt honfitársunk jött a kocsihoz, karján egy nagy csokor rózsával. Mire hozzánk ért, Magdika már előkotorta következő száz forintosát, és kinyújtotta az ablakon. Ezúttal nem csak köszönömöt kapott érte, hanem egy szál rózsát is, aminek hazáig örvendezett. Neki ennyi lehetősége volt. Törékeny testével, folytonos elfoglaltsággal már nem tehetett többet, de ami tőle telt...

Másik találkozás

Mintegy 3 km-es gyaloglás után érkeztünk a lelkipásztorral egy idős néni hajlékába, ami kátránypapírból és deszkából készült, s egyetlen 3 m2-es helységből állt. Vendéglátónk egész életében egyedülálló volt, sokáig a testvére gazdaságában dolgozott, majd a TSZ földjein, de nem volt képes arra, hogy nyugdíjat szerezzen. Szociális segélyből éldegélt. Amikor meglátogattuk, nyárvége gyümölcsével, őszibarackkal kínált minket. A lelkipásztor kért egy pohár vizet, s míg a néni kilépett, hogy friss vizet húzzon a kútból, egy papírpénzt csúsztatott a barackos tál alá.

Egy hét múlva találkoztam a nénivel. Amennyit a lelkésztől kapott, éppen annyi hiányzott neki a téli tüzelőre félretett pénzből. Még mielőtt az a gondolatunk támadna, hogy lám-lám, a lelkésznek mennyi pénze volt, jó, ha tudjuk, hogy akkoriban nem volt lakása és gyermekei közelgő beiskolázása is komoly anyagi gondot jelentett számára. Ennyi lehetősége volt, de ami tőle telt, azt megtette. Az alkalmi segítség nem olyan hatékony, mint a rendszeres kapcsolat, de többször előfordult már, hogy szó szerint életet mentett.