A leghatékonyabb segítség

A szegénység világméretekben nem csökken, hanem növekszik. Ehhez jócskán hozzájárulnak a természeti katasztrófák is, nincstelenné téve sokakat, akik aztán képtelenek újra talpra állni. Munkahelyek megszűnése ott, ahol már otthont teremtett egy család, ismét a legnagyobb próbatétel.

Tíz-tizenkét évvel ezelőtt néhány jóakaratú fiatal összefogott, hogy abban a városban, ahol éltek, s ahol a környékbeli bányák bezárása miatt havonta ezrével nőtt a munkanélküliek száma, szervezetten és rendszeresen karoljanak fel rászoruló családokat, akiket minden második héten felkeresnek. Elhatározták, hogy nem csupán lisztet, olajt, mosóport és egyéb dolgokat visznek nekik, hanem el is beszélgetnek velük. A környék védőnőjét kérték meg, hogy adjon nekik egy listát tizenöt nélkülöző családról. Kétségtelen, hogy a védőnő körültekintően járt el a címadásnál. Nem volt közöttük olyan, aki elitta, elkártyázta vagy eljátszotta volna a pénzét. Sorsuk megismerése után világossá vált, hogy az anyagiaknál hatékonyabb segítség a beszélgetés. A remény elvesztése hihetetlenül megviselte ezeket az embereket, ugyanakkor bizonyos szempontból vakság is jellemezte őket. Egyetlen család sem tudta ugyanis függetleníteni magát attól, hogy ne hasonlítgassa össze saját lehetőségeit azokéval, akiknek nagyobb jövedelmük volt. Mint rákfene, úgy terjedt ki szinte mindenkire a hasonlítgatás szemlélete. Ennek egyenes következménye az lett, hogy nem a szükségletek, hanem az igények diktálták a kevéske jövedelem elköltését. (Zárójelben jegyzem meg, hogy férjem, aki tagja volt ennek a kis látogató segélycsoportnak, csodálkozva számolt be arról, hogy minden segélyezett családnak volt színes televíziója. Nekünk például nem volt, s nem is terveztük, hogy veszünk, mert akkoriban erre nem tudtunk a jövedelmünkből pénzt szánni.) Az ember nagyon könnyen becsaphatja magát, hogy úgy állít be valamit, mint szükségletet, holott valójában az csak igény.

Tanúja voltam egy bájos beszélgetésnek nagymama és kis unokája között. A kisfiúnak a szülei megmondták, hogy ne kérjen játékot vagy nyalánkságot a nagymamától, mert nagyon kevés a nyugdíja. Viszont a kisfiú megfigyelte, hogy a nagyi bizonyos célokra bőkezűen adakozik.

-         Honnan van neked ilyen sok pénzed, nagyi? - kérdezte tőle.

-         Nincsen sok pénzem, bogárkám, csak megtanultam a keveset jól beosztani - válaszolta a bölcs nagymama.

Ha kapcsolatba kerülünk a valóban nélkülözőkkel, akkor a jó szó mellé feltétlenül adjunk anyagi támogatást is! Ha csak szóval akarunk segíteni, az bizony képmutatás. Ám a ma emberének nem árt tudni: Lehet nagy házad, de nem vehetsz bele önfeledt nevetést és boldog lakókat. Lehet drága ruhád és kenheted testedet illatos kenőcsökkel, de az egészséget nem tudod pénzen megvásárolni. Lehet a legdrágább házimozi-rendszered, de ami a lelket valóban kielégíti, az nem vehető meg pénzen.

Kökényes Zsuzsa

lelkész