2024. április 20. Szombat
Napnyugta: 19:41
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Beszámoló a Tiszavidéki Egyházterület Küldöttértekezletéről
Beszámoló a Tiszavidéki Egyházterület Küldöttértekezletéről PDF Nyomtatás E-mail

img_1161A Tiszavidéki Egyházterület elnöksége eleget tett alkotmányos kötelezettségének, és 2013. november 3-ra küldöttértekezletet hívott össze Debrecenbe, amelyen beszámolt az egyházterület 2012-es tevékenységéről. A gyülekezetek komolyan vették ezt a lehetőséget, és szép számban képviseltették magukat az értekezleten. Az alkalmon részt vett a Magyar Unió három elnökségi tagja is (Ócsai Tamás unióelnök, Tóth Sándor titkár és Zolyomi Renáta pénztáros). 

A nap munkájához az alapot Isten Igéje jelentette, amelyet Ócsai Tamás unióelnök testvér nyitott meg előttünk  Hab 2:1-4 alapján. Hangsúlyozta, hogy szükségünk van megújulásra, változásra, hogy ne a szokásaink irányítsák életünket. Engedjük, hogy Isten megváltoztassa szokásainkat, elvegye bálványainkat, és megújítsa személyes, gyülekezeti életünket az egyházszervezet minden szintjén. A reformáció tanulsága, hogy óvakodjunk attól, nehogy akadállyá váljunk abban, hogy az emberek Krisztushoz találjanak. „Az igazságot őrizzük és ne zárjuk ki. ...nem nézhetünk gyanakvással semmilyen új világosságot, amit Isten küldött számunkra" (Ellen G. White). 

gy_img_1164Az elnöki beszámoló az Isten iránti hála szavaival kezdődött, amelyet az elnök testvér az Ige szavaival fogalmazott meg Ef 1:15-19 alapján, és érintette azokat a területeket, amelyek a Tiszavidéki Egyházterület fő feladatait jelenítik meg (missziós és evangelizációs munkák koordinálása - támogatása; a lelkészi munka megszervezése; az igehirdetői szolgálat biztosítása; egyházterületi hitmélyítők szervezése; képzések biztosítása; az egyházterület pénzügyeinek kezelése; valamit az egyházi ingatlanokra való odafigyelés és gondoskodás).

A felsorolt munkaágak közül a misszió a legfontosabb ezért a beszámolóban elsőként és a legterjedelmesebben erről esett szó. A gyülekezetektől beérkezett missziós beszámolók örömmel és hálával töltenek el, mert arról tanúskodnak, hogy szívünkön viseljük az Istentől ránk bízott küldetést. Felsorolni is nehéz lenne azokat a tevékenységeket, amelyekről gyülekezeteink beszámolókat küldtek erre az értekezletre, azért egy néhányat megemlítenénk: A Bibliai Szabadegyetem programja négy helyszínen folyik nagy érdeklődés mellett a program végéhez közeledve is. Ezenkívül a gyülekezetek hagyományos evangelizációs sorozatokkal, gyülekezetalapító programokkal, bibliatanulmányozó kiscsoportokkal, életmód misszióval, egészség expokkal, gyermekegészség expokkal, kreatív missziós tevékenységekkel, ifjúsági és zenei szolgálatokkal igyekeznek Istent bemutatni a körülöttünk levő embereknek. 

img_1166A titkár testvér beszámolóját szintén hálaadással és az Ige szavaival nyitotta meg 2Kor 4:18 alapján. Hálásak vagyunk azért a 60 személyért, akik keresztség által csatlakoztak hozzánk ebben az évben, valamit a 3 hitvallással és 27 gyülekezeti levéllel érkezett testvérért is. Ebben az évben 27-en gyülekezeti levéllel, 4-en tagság megszüntetéssel távoztak gyülekezeteinkből, és 16 testvértől köszöntük el a feltámadás reménységével. Taglétszámunk 13 személlyel növekedett az előző évhez képest. A lelkészi munkát a következő munkaerővel láttuk el: 9 felszentelt lelkész teljes körzettel, 6 segédlelkész teljes körzettel, 2 reaktivált lelkész, 3 lelkész félállásban (két segédlelkész és egy felszentelt lelkész), 1 nyugdíjas lelkész misszionáriusi pótlékkal, 1 lelkész másodállásban (szeretetotthon). Egy lelkészre átlagban 2,6 gyülekezet jut és 105 gyülekezeti tag.

img_1167A pénztáros testvér háláját és mindannyiunk háláját Fil 4:19-20 verseivel fogalmazta meg. Hálásak vagyunk Istennek a testvéreink tizedben és hálaadományokban való hűségéért, ami lehetővé tette a Tiszavidéki Egyházterület zavartalan működését. Tizedbevételünk évről évre kisebb-nagyobb mértékben emelkedett (2011-ben 14%-kal, 2012-ben 0,2%-kal). Munkánkban igyekeztünk a stabilitásra és az Isten előtti hűségre, ugyanakkor arra is, hogy az anyagiak hiánya miatt semmilyen missziós kezdeményezés ne szenvedjen kárt. A rendelkezésre álló összeget és a gyülekezetektől, lelkészektől beérkezett kérelmeket ennek alapján igyekeztünk kezelni. Gyülekezeteink karbantartását, felújítását gyülekezeteink adományaikkal segítették, ebben az évben a Bucsai Gyülekezetet 388 335-Ft-tal, az Újfehértói Gyülekeztet pedig 546 825 Ft-tal.

A napot az Igéből nyert reménységgel zártuk: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban. Az Istennek pedig és a mi Atyánknak dicsőség mind örökkön örökké. Ámen" (Fil 4:19-20).

 

Hegyes-Horváth Géza

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista