Dunaújváros,
Nittedal - Norvég és magyar barátaival találkozott csütörtökön az Útkeresés szolgálatnál tizenhét újvárosi gyerek.
Vannak
dolgok, amikben nem lehet mellébeszélni. - Jól hangzik, hogy van az Adventista
Egyháznak egy nemzetközi segélyszervezete, az ADRA, amely minden évben
halmozottan hátrányos helyzetű családok gyermekeinek segít pozitív élményekhez
jutni. Például azzal, hogy nyári táborozásra viszi őket, akik máskülönben
aligha jutnának el példának okáért Balatonlellére.
Vagy remek hír, hogy karácsony közeledtével kisebb
ajándékokkal: játékokkal, ruhaneműkkel, írószerekkel lepik meg ugyanezeket a
gyerekeket. Összekötve mindezt egy találkozóval, amin a nyári tábor résztvevői
találkoznak: gyerekek egymással és felnőtt, önkéntes segítőikkel.
Úgyszintén pompás mondat, hogy ennek az alapítványnak
vannak norvég (!) munkatársai, akik egész évben gyűjtenek hazájukban,
városukban: Nittedalban festmények árusításával, ajándékkészítéssel,
játékgyártással arra, hogy nyáron ingyen üdülhessen száztíz magyar gyerek
(köztük idén tizenhét dunaújvárosi) a Balatonnál.
Mindez mit sem érne, ha nem készíthettük volna el azokat
a fényképeket, amelyek közül néhányat most Önök is látnak, s amelyek
kétségbevonhatatlanul megörökítik azt a ragaszkodást, szeretetet, amely a
táboroztatásban résztvevő önkormányzati intézmény, az Útkeresés Családsegítő
Szolgálat (amely az útiköltséget fizette a tizenhét helybéli gyerek
nyaralásához), az ADRA munkatársai és a norvég aktivisták között mára
kialakult. Ezt nem kell és nem is lehetne magyarázni. Ezen a ponton a beszéd
értelmét veszíti - viszont itt nyeri el értelmét a rengeteg befektetett munka,
szervezés, energia.
Amikor a hatéves Hingyi Eszter vagy a tizenkét éves Fehér
András kibontja az ajándékos papírdobozt, és mindkettejüknek egyformán elakad a
hangjuk.
De mégis inkább ott, amikor hol ez, hol az a gyerek megy
oda a három norvéghoz: a vörös hajú lányhoz, Line Solandhoz, a szakállas Geir
Andre Rommenhez vagy Jo-Hakon Reumhoz, megölelni őket. De ugyanilyen jólesik a
gyerekeknek odabújni Puskás Zitához, az Útkeresés nevelőjéhez, vagy Bakosné
Zohár Tündéhez és Hella Évához, az ADRA magyar munkatársaihoz. Zita kivételével
a többieket nyár óta nem látták.
A norvég fiatalok most, karácsony közeledtével sorra
felkeresik nyári kis barátaikat, hogy meglepjék őket néhány aprósággal (bár van
gyerek, akinek ez a minden: más ajándékra nem számíthat), együtt énekeljenek,
velük játsszanak egy kicsit közösen. Mégpedig, Győrben, Pécelen, Nágocson,
Tiborszálláson ugyanúgy, mint Dunaújvárosban. Szóval, szép dolog az önkéntes
munka, a családsegítés, a segélygyűjtés, sajnos: fontos is, már-már
nélkülözhetetlen, hogy a problémákkal küzdő családok gyerekei minél kevésbé
érezzék e problémákat.
De az az ölelés... Az valóban élményterápia.
Pekarek
János
Forrás: http://duol.hu/hirek/magyar-gyerekek-norveg-onkentesek-talalkaja-1588747
Fotók: Ónodi
Zoltán/duol.hu
|