2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow A Gyermekszolgálatok Osztályának (2014. évi tervei
A Gyermekszolgálatok Osztályának (2014. évi tervei PDF Nyomtatás E-mail

A Hetednapi Adventista Egyház Gyermekszolgálatok Osztálya nagyon sok és gazdag programot valósított meg 2013-ban, ezeket szeretnénk folytatni a 2014-es esztendőben is.

  • Továbbra is megjelenik negyedévente a Mosoly újság.
  • Az ország területén továbbra is működnek – az egyházterületek támogatásával – a gyülekezeti szervezésű Szünidei Napközis Táborok.
  • Az országos Szünidei Bibliatábor idén július 8–14. között lesz Balatonlellén.
  • A Boldog Élet című magazin gyermekrovata felváltva tartalmaz kisebbek, majd nagyobbak számára mesét, történetet.
  • Kapható egy énekes CD, amely gyermekek számára készült (REK).
  • A VI. osztályosoknak is megjelenik a Hittankönyv a tavaszra az Advent Kiadónál.

A Gyermekszolgálatok Osztályának kiemelt programja 2014-ben:

Pályázat gyermek- és tiniírók (korhatár: 16 év) részére: Jézus a városunkban jár címmel. A pályázók tejes névvel vagy jeligével pályázhatnak. A pályamunkákat egy irodalomban jártas zsűri fogja elbírálni. Az első helyezett 10 000, a második helyezett 8000, a harmadik helyezett pedig 7000 Ft-os könyvutalványt nyerhet, amelyet az Advent Kiadónál vásárolhat le, tetszés szerint. A pályamunkák beküldési határideje: 2014. augusztus 15.

Nagyra értékeljük a gyülekezetek gyermektanítóit, a hitoktatókat. Mindnyájuk észrevételeit, javaslatait egész évben várjuk arra nézve, hogyan tehetnénk jobbá, feldolgozhatóbbá a hitoktatásban használatos irodalmat. Munkájukra Isten gazdag áldását kívánjuk. Figyelmükbe ajánljuk, hogy bátorítsák a gyermekeket és a serdülőket a pályázatban való részvételre.

Bízunk Istenünk segítségében és bízunk abban, hogy az unió munkáját és céljait figyelembe véve a Gyermekszolgálatok Osztálya is beilleszkedhet az országos programokba.

 

Egerváriné Kökényes Zsuzsa
Gyermekszolgálatok Osztálya vezetője

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista