2024. április 20. Szombat
Napnyugta: 19:41
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány 2014. évi tervei
Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány 2014. évi tervei PDF Nyomtatás E-mail

tervek_2014_-_adra_-_specmentosok„Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól…” (ApCsel 20:35)

2014-ben az ADRA szolgálatának középpontjában a nagyvárosi evangelizációs program szociális területen megvalósítandó tervei és azok kivitelezése áll. Hálásak vagyunk Istennek, hogy ebben a szolgálatban is Őt képviselhetjük! 

Szociális területen fontos, hogy önkénteseink segítségével országszerte gondot viseljünk az elesettekről. Ebben nagylelkű támogatóink a Hjelpesendinger segélyszervezet Norvégiából, és a Blythswood Care angol partnerünk. A segélyezés területén kiemelkedik a „Téli gondoskodás” program, amely a téli krízis időszakában nyújt fontos segítséget a nélkülözőknek, hajléktalanoknak, nagycsaládosoknak, idős embertársainknak.

Gyermekvédelmi programunk a „Fontos vagy Istennek!”, melynek segítségével egész évben folyamatosan látogatva kapcsolatot tartunk a családon kívül nevelkedő kis támogatottjainkkal.

2014. július 29–augusztus 4-ig lesz az ADRA karitatív nyári tábora Balatonlellén. Kiemelt támogatónk idén is az Utekontakten Nittedal.

tervek_2014_-_adra_-_kisfiu_ajandekkalTerveink között szerepelnek a pályázatokon való sikeres részvételi lehetőségek, melyek megvalósítása számos esetben már sikerrel zárult. Ilyenek voltak például a Magyarország Külügyminisztériuma, az ESZA Kht, az OFA és a Főváros által támogatott projektek is. Az ADRA 2013-ban felvételt nyert a HAND Szövetség tagjai közé, ezen a területen a nemzetközi fejlesztési programokban való sikeres részvétel esélyeit növeljük.

Elkötelezettek vagyunk a határon túl élő magyarság támogatása iránt is. Ahogyan eddig is számos esetben, idén is fontos célunk, hogy hatékony fejlesztési programokkal támogassuk őket.

Katasztrófahelyzetekben az ADRA azonnali segítséget nyújt a Kelet-magyarországi Speciális Mentőcsapattal együttműködésben. Ilyen esetekben sok embertársunkat támogatjuk. Amikor azonban egy súlyos betegség krízishelyzetéről van szó, akkor is segítenünk kell!

Hálásan köszönöm, hogy együtt szolgálhatunk az Úrnak és embertársainknak! Kérjük, hogy 2014-ben is támogassátok terveinket, és imáitokban emlékezzetek meg a szeretetmunkáról!

 

Bakosné Zohán Tünde
ügyvezető igazgató

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista