Sok-sok szervezés, tanácskozás és ima után idén március 8-án, szombaton ismét elérkezett a bajai gyakorlathoz híven a várva várt ifjúsági nap, vagy ahogy csak mi hívjuk az ilyen alkalmakkor elmaradhatatlan vendégünk és barátunk, Hoffer Zoltán miatt, a Hofi-ifi. A korábbi esős, fázós időjárás után, Istennek hála egy nagyon szép, napsütéses napra ébredhettünk. A délelőttöt a Petőfi-szigeten, egy ifjúsági szálló termében tölthettük el. Az üdvözlések, kiscsoportos bibliatanulmányozás és énekszolgálatok után Hoffer Zoltán tanított minket József, Dániel és Dávid példáján keresztül arra, hogyan lehetünk ebben a világban 100%-os keresztények és 100%-os fiatalok. Meglepetésként a lányok között egy nőnaphoz illő könyvjelzőt osztottunk ki, illetve minden fiatal egy FiatalOK magazinnal lehetett gazdagabb.
Ezután egy nagyszerű ebédet fogyaszthattunk el, amiért e beszámolóban
is szeretnék köszönetet mondani minden készítőnek. Délután a felemelő
énekszolgálatok után ismét Hoffer Zoltán hallgathattuk, aki a
párválasztás rejtelmeibe vezetett be minket. A bevezető után három
csoportban beszélgettünk, és próbáltunk választ találni a kiadott
kérdésekre. Hasznos és mély gondolatok születtek, amiket aztán a
csoportok megosztottak egymással.
A közös elmélkedés után és a
szép időnek köszönhetően elsétáltunk a bajai városnézésekkor
kihagyhatatlan Türr István-kilátóhoz, ahol közös énekkel és imával
zártuk a szombatot.
A program szerint egy kis mozgás, kosárlabda
és foci is várt minket az Újvárosi Általános Iskola tornatermében, amit
mindannyian nagyon élveztünk és kellemesen kifáradtunk. A nap további
részét a gyülekezetben töltöttük el, egy finom bajai halászlé mellett,
és a nap folyamán készült képek kivetítésével, beszélgetésekkel fejeztük
be emlékezetes napunkat.
Azt gondolom, minden résztvevő örömmel
gondol vissza az együtt eltöltött napra, amelyen új ismeretségek
születhettek és kapcsolatok mélyülhettek el. Jobban megérthettük Jézus
szavait, aki olyan közösségre hívott minket, mely bemutatja Őt e
világnak: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Jn 13:35).
Varga Dániel
|