2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Március 8. nem csak nőnap
Március 8. nem csak nőnap PDF Nyomtatás E-mail

marcius_8_nem_csak_nonap_-_osszetartozas „Mert Isten országa nem abból áll, hogy beszélünk róla, hanem Isten erejének megnyilvánulásából.” (1Korinthus 4:20, EFO)

Amint írtam is előző cikkemben, azzal az elhatározással álltunk fel március 1-jén, hogy nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk is, és nemcsak akció szerűen, hanem folyamatosan.

Március 8-án nyílt meg Orján Dóra első önálló kiállítása. Ő az a kislány, aki többször is díjnyertesünk volt a gyermekművészeti pályázaton, és már 16 éves. Az első önálló tárlatán tizenöt képet állított ki: A szem a lélek tükre címmel. A cím és a képek témája is mutatja, hogy nem múltak el nyomtalanul a bibliai témájú pályázatokra történő felkészülések, az SZ BT-n való részvételek. Egyéb szálon is kötődik már egyházunkhoz, énekel a központi kórusban, és részt vett a januári úrvacsorai istentiszteleten, és meg-meg jelenik egyéb alkalmakon is. Nyolcan mentünk el a megnyitóra és köszöntöttük őt egy virágcsokorral, és megajándékoztuk Kovács-Bíró János Ajándék című könyvével.

marcius_8_nem_csak_nonap_-_dori_es_anyukajaEgyben újabb tervünk is született: közös kiállítást szervezünk Dórinak és egy másik többszörös díjnyertes kislánynak – Martincsák Katának –, aki szintén többször volt SZBT-n, és évekig járt gyermekbibliaórára gyülekezetünkbe. Már elkezdtük a szervezést: augusztus második felében a CSILI Művelődési Ház Muszély Ágoston kiállítótermében lesz a közös kiállítás: „gyereahogyvagy, Jézus vár téged!” címmel. Ez lesz a kiállítóterem őszi évadnyitó kiállítása.

Azért a nőnapot is figyelembe vettük. A délutáni istentisztelet után lelkészünk – Horváth Péter – és a gyülekezet férfi tagjai és barátaink végigmentek a Kossuth Lajos utcán egy-egy szál szegfűvel és egy könyvjelző szalaggal, és köszöntötték az utca hölgy lakóit.

Általában meghatódva, örömmel fogadták a köszöntést a hölgyek. A rákövetkező héten többekkel találkoztam, akik újra megköszönték ezt a szép gesztust.

marcius_8_nem_csak_nonap_-_a_nap_sirMárcius 17-én új sorozat kezdődik gyülekezetünkben: „Lelki egészségünk alapjai” címmel. A meghívóval megkerestük a Családsegítő Szolgálatot is, akikkel az ADRA szolgálat által már mintegy húsz éve kapcsolatban vagyunk. Két évvel ezelőtt stressz tanfolyamra hívtuk őket, és jöttek a munkatársak is, mert a sok kilátástalan helyzetben lévő emberi sors tapasztalása őket is megpróbálja, és szükségük van a stressz feloldására. Örömmel vették az új lehetőséget, amelyre hívják az ügyfeleket is.

Vannak még ötleteink, amelyeken dolgozunk, szervezzük, és hírt is adunk majd a megvalósulásról.

 

K. I.

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista