A gyömrői családsegítő és kis gyülekezetünk közösen úgy határozott, hogy ismét tesz valamit a rászoruló családok gyermekeiért.
Ennek érdekében meghívtuk az Advent Rézfúvós Együttest, hogy tartson
nekünk egy jótékonysági koncertet. Nagy örömünkre ingyen megkaptunk a
Hankó István Művészeti Központ színháztermét, ahol megtarthattuk a
programot. Az egyik szervező ötletét követve, meghívtuk a zenekarba a
zeneiskola fúvós tanárait és diákjait, hogy segítsenek ők is e nemes cél
megvalósításában. Így a koncert elején ők is színesítették néhány
szolgálattal a koncertet. A program közben Simon László lelkész mondott
húsvéti gondolatokat.
Boldogok voltunk azért, hogy segíthettünk
egy picit a családoknak, másrészt a kapcsolat erősödéséért is a
zeneiskolával. A koncert végén mindannyian leszögeztük, hogy folytatni
fogjuk az elkezdett munkát. Tóth Ágnes, a családsegítő vezetője meghitt
szavakkal köszönte meg a segítséget a családok nevében, és a további
együttműködés reménységét fejezte ki. Ezúton is szeretnénk megköszönni
az Advent Rézfúvósoknak áldozatos szolgálatukat. Adja az Úr, hogy áldás
legyen az adományon és az adakozón is!
(TéKá)
|