2024. június 19. Szerda
Napnyugta: 20:45
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Gyermekzenei nap Debrecenben
Gyermekzenei nap Debrecenben PDF Nyomtatás E-mail

gyermekzenei_nap_debrecenben_p1080840A Tiszavidéki Egyházterület számos településéről érkeztek fiatalok 2014. május 10-én Debrecenbe a gyermekzenei napra. A szolgálatok közt volt zenekari kísérettel megszólaltatott kórusdarab, zongorajáték, furulyaszóló, valamint versek.

Az egész napos ünnepélyes rendezvényen úgy délelőtt, mint délután Soós Róbert, a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola lelkésze nyitotta meg Isten Igéjét. Prédikációja felnőttnek, gyereknek egyaránt építő volt; háromgyermekes lelkészként pedig nagy érzékenységgel figyelt a kisebbek teherbíró képességére, türelmére. Szolgálatának alapjául a Zsidókhoz írt levél 11:1 versét idézte, példaként állítva a hallgatók elé Ábrahám hitét. Beszédében bemutatta a neves brit, Michael Faraday fizikus és kémikus tanulságos életútját is, aki képességeit az Úrtól kapott ajándéknak tekintette. Nem mellékes, hogy a XIX. század derekán elhunyt sikeres kutató munkásságát végig jellemezte a kísérletezéseihez elengedhetetlen hit.

gyermekzenei_nap_debrecenben_p1080839A rendezvény közel ötven óvódás korú, általános és középiskolás résztvevőjét dicséret illeti a felemelő szolgálatokért. Az őket felkészítő szülőknek, tanítóknak, szervezőknek pedig köszönettel tartozunk állhatatos munkájukért.

 

Kissné Barabás Emese

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista