2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Az Úr műve Kukutyinban
Az Úr műve Kukutyinban PDF Nyomtatás E-mail

Sokan nem tudják, hogy Kukutyin tulajdonképpen a Szeged közeli Klárafalva nevű község, amit a néhai (XIX. sz.-ban élő) deszki Gerliczi báró a lányáról nevezett el.

Az árvizes időkben a szabadföldeken csak a zab kalásza látszott ki a vízből, s ezt csípték le kis hajókból „aratáskor”; innen ered a „zabot hegyezni” elnevezés.

Most Isten műve épül ott, a csendes kis faluban, Deszk szomszédságában. Már korábban írtuk, hogy lelkes kis csoport gyűlt össze. A meghívók osztása után nem jött senki a klárafalvi könyvtárban tartandó bibliaórákra, de az 5. héten sem adta fel Murányi József nyugalmazott lelkipásztor…

Megjelentek az érdeklődők, s most már, 1 évre rá, 9 barátkozó jár, akik – meggyőződve a hitelességről – elfogadják a hallottakat, s komolyan érdeklődtek az úrvacsora felől is. Ezt és az anyák napi ünnepélyt meg is tekintették Makón, s elmondásuk szerint elnyerte tetszésüket.

Kívánjuk, hogy az aratás bőséges legyen Kukutyinban is, amikor eljön az Úr…

 

(VGM)

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista