Az egyházterületek újraválasztott elnökeit kérdeztük szolgálatukkal kapcsolatos meglátásaikról, célkitűzéseikről.

– Az Egyházterületi Konferencia újraválasztott a terület elnökévé. Hogyan fogadtad a döntést? Mi volt az első gondolatod?

Dr. Ősz-Farkas Ernő,
a Dunamelléki 
Egyházterület 
elnöke

 – Megtisztelő és alázatra késztet a közösség döntése. Első mondataimban megköszöntem a bizalmat. Ugyanakkor hat év után nem rózsaszín álmokkal indul el az ember. Tisztában vagyok a kihívásokkal, a vezetői munka határaival, a felelősség terhével. Természetesen, százszor is feltettem a kérdést magamnak, hogy nem lenne-e jobb a könnyebb utat választani. A köszöntő mondatokban azt emeltem ki, hogy ha nem a nehézségekre, hanem arra az Istenre nézek, aki az elmúlt években ilyen tapasztalatokat adott, amiről számot adhattam, akkor a válaszom igen. Ha azokra a testvérekre gondolok, akik az elmúlt három évben többször is felhívtak csak azért, hogy elmondják, imádkoznak értünk, akkor a válasz igen. Ha a lelkészi közösségre gondolok, akikkel érdemes és jó dolgozni, akkor a válasz igen.

Hegyes-Horváth Géza,
a Tiszavidéki 
Egyházterület 
elnöke

– Nem tagadom, hogy mint korábbi elnök, számítottam újraválasztásomra, de fel voltam készülve arra is, hogy befejezem ezt a fajta szolgálatomat. Gyakran eljátszottam azzal a gondolattal, hogy körzeti lelkészként szolgálok, evangelizálok, testvéreket látogatok, bibliaórákat tartok sokkal nagyobb intenzitással, mint ahogy azt jelenleg teszem. A döntést örömmel fogadtam, mert éreztem a testvérek szeretetét és bizalmát, de nem voltak illúzióim. Tudtam, hogy mivel jár ez a munka. Azt is megvallom, hogy voltak és vannak félelmeim. Úgy érzem, hogy ez a három év sokkal nehezebb lesz, mint a korábbi. Ahogy közeledünk áldott reménységünk megvalósulásához, az ellenség fokozza támadásait. Az az érzésem, hogy az egyház nagyon nagy kihívásokkal fog szembenézni az elkövetkezendő időszakban úgy a belülről, mint a kívülről érkező támadások szintjén. Hiszem azt, hogy Isten nem hagyja el népét, és csodálatos tapasztalatokat ad, de ez nem zárja ki a küzdelmeket és a Jákob éjszakájához hasonló próbákat. Azt is tudom, hogy túl vagyok azon az időszakon, hogy a testvérek új vezetőnek tekintsenek. Az új vezetőkkel valahogy elnézőbbek és kedvesebbek a testvérek. Jó volt ezt tapasztalni a testvérek részéről, de tudom, hogy eljött annak az ideje, hogy a testvérek keményebb kritikát is megfogalmazzanak és türelmetlenebbek legyenek velem, mint korábban. Tudatában vagyok saját hiányosságaimnak is, ezért olyan gondolatok fogalmazódtak meg bennem elsőként, hogy hogyan fogom kijavítani azokat a vezetésbeli hiányosságokat, amelyek természetemből és képességeim korlátaiból adódtak. Ha ez vagyok én, hogyan vezethetek másként? Hogyan lehetek ott sikeres, ahol sikertelen voltam a múltban? Meg vagyok győződve róla, hogy Isten különleges kegyelmére van szükségem ahhoz, hogy az egyházterület ezek miatt a dolgok miatt ne szenvedjen kárt és hátrányt. Ebben számítok Isten Lelkének a vezetésére és a testvérek szerető tanácsaira.

– Véleményed szerint mi volt az elmúlt három év legjelentősebb eredménye az egyházterületi vezetés munkájában?

ŐFE: Nagyon hálás vagyok a lelkészek és a gyülekezetek missziós erőfeszítéseiért. Az ő munkájuk gyümölcse, hogy a Szentlélek 270 főt indított arra, hogy keresztséggel vagy hitvallással az 51 gyülekezetünkhöz csatlakozzon.

Jó volt megtapasztalni az összefogás erejét az összehangolt és egymásra épülő evangelizációs kapcsolatépítő programokban: Jézus 7 (Jézus életének bemutatása), Jézus 7+ (Jézus tanításainak bemutatása), Van remény (Jézus visszajövetelének hirdetése). Mindenképpen előrelépés volt összefogva dolgozni a többi egyházi egységgel, határon túli egyházterületekkel és a gyülekezetekkel.

Úttörő kezdeményezés volt a budapesti kínai misszió elindítása. Kevesebb, mint két év alatt 9 tagja lett a kínai gyülekezetalapításnak, Dorkas és Daniel kitartó munkája során.

Hálás vagyok azért, hogy a testvérek nagyobb százalékban kapcsolódtak be a Biblia és E. G. White olvasó mozgalomba, igehirdetői képzésekbe.

A lelkészkarnál pedig a szakmai képzéseket emelném ki és a munkatársi közösség erősödését.

Köszönetet kell mondani a testvérek hűségéért is, hiszem három év alatt nemcsak a tizedbevételek emelkedtek jelentősen, hanem a nem tizedadományok drasztikus csökkenése is megállt.

HHG: Az eredményekről nehéz beszélni, mert ami pozitív, az Isten munkája, a negatív dolgokért pedig a mienk arcunk pirulása. A tapasztalatunk az, hogy Isten sok területen és sokféleképpen megáldott bennünket, de mivel a kérdés egy eredményről szól, a pénzügyi stabilitást szeretném kiemelni.

Az egyházterület kiemelkedett abból a helyzetből, amiben korábban volt, nevezetesen, hogy külső segítségre szorult kötelességei teljesítésében. Korábbi években voltunk olyan helyzetben, hogy a lelkészek fizetését csak úgy tudtuk megoldani, hogy jelentős külső segítséget kaptunk. A jó Isten segítségével és testvéreink pozitív hozzáállásával meg tudtuk oldani, hogy a gyülekezetek megfelelő lelkészi ellátást kapjanak; a gyülekezetek misszióját és az igehirdetőinket támogatni tudjuk abban, hogy a rászoruló gyülekezetek szombati igehirdetését meg tudjuk oldani. Mindezt úgy, hogy a gyülekezetekkel és lelkészeinkkel közösen egyeztetve alakítottuk ki a lelkészi körzeteket és terveztük meg munkánkat.

– Mi volt az elmúlt három év legnagyobb kihívása?

ŐFE: Kihívást jelentett a ciklus kezdetén az egyházügyi törvény körüli bizonytalanság, a gazdasági válság hatásainak jelentkezése, az intenzív magvető programok miatti kétség. De az Úr válaszolt ezekre a félelmekre. Az egyház elismert keretek között dolgozhatott tovább, a tizedhűség erősödött, és az aratás sem maradt el.

Természetesen nem oldódott meg minden kihívás: nem sikerült mindenkit bevonni a misszióba; továbbra is szegények vagyunk személyes kapcsolatokban; a 30 főnél kisebb gyülekezetekben nagy kihívást jelent a munka szervezése; a felújítási források apadása sok fejtörést okoz; a fiatalok megtartása, lelkészi leterheltség, gyülekezeti konfliktusok kezelése mind arra emlékeztetnek, hogy még mindig a földön vagyunk és a nagy küzdelem frontvonalán élünk.

HHG: Gyülekezeteink közül néhányan olyan kihívásokkal találták szembe magukat, amelyek megoldásához az egyházterületi vezetők segítségét kérték. Hála az Úr Jézusnak, az esetek többségében közös erőfeszítésekkel és imádságos szívvel megoldást találtunk a problémákra, de sajnos voltak olyan esetek is, amelyeket nem tudtunk megnyugtatóan rendezni. A közös ezekben a problémákban az egyház szabályainak a figyelmen kívül hagyása. Sajnos sokan a gyülekezeti tagok és vezetők sem ismerik azokat a szabályokat, amelyek a világ minden gyülekezetére vonatkoznak. Vagy esetleg ismerik, de nem tartják fontosnak az alkalmazását.

Például, több helyen figyelmen kívül hagyják azt a kézikönyvben megfogalmazott szabályt, hogy csak olyan igehirdetőt hívjanak meg más gyülekezetből szolgálni, akinek érvényes igehirdetői megbízólevele van az egyházterülettől. Vagy egyesek nem értik, hogy miért fontos, hogy az igehirdető, aki más gyülekezetekbe jár prédikálni, tizedfizető legyen. Ez csak egy néhány példa, de az a tapasztalatom, hogy az ilyen esetekben nem kell sok időnek eltelni, amíg a gyülekezetekben feszültségek, problémák keletkeznek, és testvérek maradnak ki a gyülekezetből. Sajnos, nemcsak elszigetelt jelenségről van szó. Egyre szélesebb körben tapasztaljuk ezt, és emiatt tele vagyunk aggodalommal.

Meg kell értenünk, hogy a szabályok figyelmen kívül hagyása anarchiához vezet. Isten azonban nem a zűrzavar, hanem a rend Istene. Ennek kell megnyilvánulni népe között is.

– Melyek az elkövetkezendő ciklus legfontosabb célkitűzései?

ŐFE: A konferencia 38 pontos stratégiai irányelvet fogadott el, melyek közül kiemelném a nagyvárosi evangelizációt. A lakosság több mint a fele nagyvárosokban él. Az ő megszólításuk újabb összehangolt tervet igényel. A missziós pályázati rendszer lehetőséget teremt továbbra is a helyi missziós tervek megvalósítására. Célként tűztük ki az ismertség növelését, a missziós képzéseket, az adventista identitástudat támogatását, a fiatalok munkába állítását, helyi szinten kölcsönösségre alapuló kapcsolaterősítést a KERAK gyülekezeteivel. Konkrétan új kezdeményezésként jelenik meg: identitás-konferencia, bibliaismereti és barátkozó gyülekezetek „versenye”, tanulmányút, „fitt lelkészek” mozgalma.

HHG: Ezt a ciklust úgy kezdtük, hogy hirtelen és előre nem látott lelkészhiány lépett fel. Egy hónappal korábban még az a lehetőség állt fenn, hogy több lelkészünk van, mint amennyit a költségvetés elbír, a választások másnapján pedig azzal a helyzettel kellett szembenéznünk, hogy négy lelkészi körzet maradt lelkész nélkül. Szeretnénk olyan megoldásokat találni, amelyek megnyugtatóak a gyülekezetek számára és egy bizonyos stabilitást is biztosítanak. A túl sűrű lelkészváltás és körzetmódosítás nem tesz jót a gyülekezeteknek.

Ezenkívül szeretnénk nagyon komolyan felkészülni a nagyvárosi misszióra. Debrecenben már elkezdtük a felkészülést a 2015-ös munkára, ugyanakkor nagyon komoly erőfeszítést jelent a megyénkénti városok kijelölése és a munkára való felkészülés. Nagy lehetőségek rejlenek a Generál Konferenciának ebben a kezdeményezésében, és szeretnénk, hogy ezek a lehetőségek ne csak meghirdetett programok legyenek, amelyek csak úgy jönnek és el is mennek, hanem igazi hatást gyakoroljunk környezetünkre és sok embernek tegyük lehetővé a jó Isten megismerését és elfogadását.

– Milyennek szeretnéd látni a lelkészkart és a gyülekezeteket három év múlva?

ŐFE: Mindenképpen azt szeretném látni, hogy a közösség felismeri azt a mérhetetlen erőforrást, amit a Szentlélek vezetése jelent. Szeretném, ha a gyülekezetek ráéreznének a személyes munka ízére, az összefogás örömére. Az az álmom, hogy Jézus személye fontosabb lesz, mint győzni a vitakérdésekben; a testvérek szenvedélyesen szeretni fogják Krisztus testét és annak tagjait; szemléltetni fogják, hogy mit jelent az evangélium, nem lesz többet zsidó, meg görög; mernek új módszereket kipróbálni; bátrak lesznek a kapcsolatépítésben; a fiatalokat kimozdítják a hátsó ajtó körüli sorokból. Azt szeretném, hogy a gyülekezeteink ne a számokért, hanem az emberekért dolgozzanak, úgy ahogy Jézus, az Ő módszerével. A lelkészkart jó közösségben szeretném látni, lelki sikerélményekkel, nagy tapasztalatokkal.

HHG: Életképes és növekvő gyülekezeteket szeretnék látni, elkötelezett, odaszentelt és a munkára kiképzett lelkészekkel. Igazi egységet és közösséget szeretnék látni. Szeretném, ha elfelejtenénk azt a felfogást, hogy a gyülekezet a lelkész ellenzéke, hogy a bizottságok a vezetőség ellenzéke és így tovább. Mi mindannyian egy Istent szolgálunk, egyek a céljaink és egymásnak nem ellenzéke, hanem testvérei vagyunk.

– Mit üzensz az AdventInfo olvasóinak?

ŐFE: „De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára” (Fil 3:13-14).

Ebben fogjunk össze, mert nemsokára bánni fogunk minden percet, amit értelmetlen konfliktusokra, hiábavaló dolgokra és nem Isten országért töltöttünk el.

„Tartsatok össze, szorosan tartsatok össze, szorosan tartsatok össze!” (E. G. White: Bizonyságtételek lelkészeknek. 20. old.).

HHG: Azt üzenem a kedves testvéreknek, hogy úgy tekintsenek ránk, mint akik értük szolgálunk és a javukat akarjuk. Imádkozzanak értünk, támogassanak és tanácsoljanak bennünket. Ne féljenek megfogalmazni kritikájukat is, de ha lehetséges, akkor azt testvéri módon tegyék, és ne a levelezőfórumok nagyközönsége előtt, hanem személyesen. Mindenkit meghallgatunk személyesen, telefonon, vagy írhattok nekünk levelet, e-mailt.

Ezenkívül azt üzenem, hogy ne felejtsék el a konferencia záró igei gondolatait, amelyben Isten arról biztosít, hogy nem feledkezik meg rólunk: „Nem hallgathatok Sion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya. Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes királyok. Új nevet adnak neked, melyet az Úr maga határoz meg. Ékes korona leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén” (Ézs 62:1-3).

Ilyennek szeretném látni az egyházterületünket és a gyülekezeteiket!

KiVi