2024. május 22. Szerda
Napnyugta: 20:23
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Szentföldi zarándokút
Szentföldi zarándokút PDF Nyomtatás E-mail

szentfoldi_zarandokut_2014_0882014. szeptember 18-án a nyári, gázai események hatására kissé megfogyatkozva, de lelkesen a „Hadd menjek Istenem mindig feléd” kezdetű énekkel indult el 16 fős csoportunk a Betesda fürdője melletti Szent Anna templomból a via Dolorosán, Jézus lábnyomán. Így kerestük fel idén is Bibliával kezünkben az evangélium fontosabb helyszíneit, úgy mint Betlehemet, Názáretet, Kapernaumot, a boldogmondások és Jeruzsálemben az Olajfák hegyét, a Getsemanet, a sírkertben az üres sírt, ahol a szombati áhítatot is tartottuk.

szentfoldi_zarandokut_2014_164Emellett különleges élmény volt jeruzsálemi testvéreinkkel a péntek esti kiddus és másnap a vendéglátás utáni vidám éneklés. Yad Vasemben közösen emlékeztünk Michnay Lászlóra, kinek emlékfájára nemzetiszín szalagot kötöttünk, miközben Peterdi Andor versének sorait hallhattuk. A gazdag programban most is helyet kapott Qumran, Masszada erődje, Yardenit, a Kármel-hegy, Caesarea és egy kis fürdőzés a Holt-tengerben és a genezáreti tóban, majd hajókázás a tavon.

S mikor Tel-Avivban búcsút vettünk kinti idegenvezetőnktől, Weisz Györgytől, együttesen mondtuk: Jövőre Jeruzsálemben!

 

T. Sz.

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista