2014. július 6-án egy csodálatos szombatunk volt. Együtt örültünk a mennyel, mivel Nagy Nikolett átadta életét Istennek. A keresztségi alkalmat sok szívből jövő szolgálat tette színesebbé. A családtagok, barátok, fiatalok, illetve a gyülekezet női karának énekeit és versszolgálatait hallhattuk.
Az alámerítés szolgálatát lelkészünk, Szilvási-Csizmadia Andrea végezte. Előtte Naámán szolgálóleányáról beszélt, aki bátor volt, és az Úr fel tudta használni, mivel mert az lenni, akinek Isten megalkotta. Ez az üzenet szólt Nikihez is. Elindult egy új úton, és ezen az úton merjen az lenni, akinek Isten megteremtette. Merjen élni a tőle kapott lehetőségekkel.
Majd elérkezett a várva várt pillanat, a bemerítés. Keresztségi igéjét Isten Hóseás könyvéből üzente: „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.”
Átöltözés után Bihari Csabától hallhattuk az útravalót. Jelenések könyve 3:11 volt az alapigéje: „...tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” Bizony nem könnyű megtartanunk, de ha Isten mellett maradunk, a koronánk megmarad, és együtt élhetünk Istennel, örökkön-örökké.
Isten gazdagon megáldotta ezt az alkalmat. Kívánjuk Nikinek, hogy amilyen boldogságot érzett a szívében akkor, élete mindennapján érezze azt Istennel!
Szenes Dóra
|