2014. október 4-én délután összejöttünk Csepelen mindazok, akik részt vettünk a két közösen szervezett EXPO előkészítésében és lebonyolításában. Természetesen hívtuk, és ott is voltak azok a testvérek is, akik nem tudtak ezekben részt venni.
– Sokan voltak mindkét EXPO-n, többen, mint amennyire számítottunk.
Voltak olyanok is, akik csak „benéztek”, és a terelgetés ellenére sem
mentek végig az állomásokon, de meg-megálltak, érdeklődtek, és lehetett
velük beszélgetni, ismerkedni, meghívót, könyvjelzőt adni.
– Sok
gyerek volt mindkét helyen, és ez nagyon jó, mert az iskolában oktatott
evolúciós elmélet mellett megismerhették a bibliai értékeket, a bibliai
tanításokat. Volt gyerek, aki egyedül is végigment minden állomáson, és
nagyon aktívan vett részt a tesztek kitöltésében és egyéb feladok
megoldásában.
– Az a tapasztalatunk, hogy az emberek vágyakoznak a
lelki élményekre, csak még mindig van bennük bizonyos szorongás. Ezt a
szorongást kell feloldani. Tudomásul kell vennünk, hogy nem mindig mi
mondjuk meg a tuti biztos megoldást, vannak helyzetek, amikor fel kell
ismernünk, hogy tovább kell küldeni a vendéget, szakember tanácsát
igénybe venni. Éppen ezért a MENTŐ Mentál Iroda szolgáltatását is
ajánlottuk többeknek.
– Nem mindig az ékesszólásra van szükség,
tudni kell teljes figyelemmel hallgatni is, érezni kell, mikor van a
csöndnek ideje. Sokan nagyon vágyakoznak „kiönteni a szívüket” meg kell
őket hallgatni.
– Aki könyvet kapott, nagyon örült neki; 36 db
könyvet ajándékoztunk a két EXPO-n: a 8 biztos lépés az egészséges és
boldog élethez és a Kezdj el élni! c. könyveket adtuk.
– Az
emberek sok egyéni problémával küzdenek, vannak félrevezetések, pl. az,
amit mostanában reklámoznak, hogy a disznóhús egészséges. Bár ez csak
kevés helyen jelenik meg, de itt volt egy-két személy, aki „belefutott”
ebbe. Hála Istennek, elfogadta a mi tájékoztatásunkat.
– Az emberek nagy többsége nyitott volt, és megosztotta a gondolatait, gondjait, az életét.
–
Ezen a szombaton Pesterzsébeten megtapasztaltuk azt, amiért évek óta
munkálkodunk, hogy ismerjék meg a gyülekezetünket. A szombaton beosztott
igehirdető még nem volt nálunk, és ahogy jött, megkérdezte, hogy hol
van az adventista imaház, és azonnal – többen is – meg tudták neki
mondani. Ez nagyon jó, hogy az emberek tudják, hol vagyunk, és jöhetnek
hozzánk.
– Hálát adtunk az Úrnak, hogy olyan alkalmas időben
élünk, hogy akadályoztatás nélkül tudunk a közös célért, együttesen
dolgozni. Az idős testvérek, akik nem tudtak jönni és aktívan részt
venni a munkában, imádkoztak a munkák sikerérét.
– Bár az időjárás
szombat délelőtt nem kedvezett, de a Kölcsey iskolában azért többen
részt vettek a gyermek EXPO állomásainak látogatásában. Itt az egész
EXPO-t nem kérték, csak a napfényt és a vizet, valamint kézműves
foglalkozást.
A közös hálaadás alkalmát felhasználtuk a további tervezésre is:
–
Felmerült javaslatként, hogy keressük meg egyrészt az iskolákat, ott
még tematikus Biblia napokat is lehetne tartani, másrészt a
munkahelyeket.
– Javaslat volt Soroksár megközelítése is, hiszen az is a vonzáskörzetünkbe tartozik.
–
Az őszi városi rendezvényeket is fel lehetne használni, hogy
jelenlétünkkel tovább erősítsük ismertségünket és szóljuk időszerű
üzenetünket. Ilyenek Pesterzsébeten az Erzsébet napok, Soroksáron a
nemzetiségi napok.
– Azok a testvérek, akik nem tudtak részt venni
koruk és egészségi állapotuk miatt a rendezvényeken, naponta imádkoztak
az eredményes részvételért, a testvérekért és a vendégekért.
Délutáni alkalmunkat is közös imával zártuk.
Folytatás
Pesterzsébeten
szeptember 26-án elkezdődött a Bibliai arcképcsarnok c.
előadás-sorozat, amelynek már a harmadik előadásánál tartva
elmondhatjuk, hogy a résztvevők egyre növekvő létszámmal vannak jelen.
Az első előadásra 35 fő jött el, a harmadik előadást pedig mintegy 45-50
fő figyelte nagy érdeklődéssel. Az előadások végén senki nem siet el,
kérdéseket tesznek fel, amiből látszik, hogy érdeklődnek a téma iránt,
beszélgetések alakulnak ki.
A CSILI-ben szervezett EXPO kapcsán
visszatért két vendégünk, akik korábbi években jártak előadásra,
elmaradtak, de most minden előadáson itt vannak, sőt az egyikük már két
vendéget is hívott magával, mert annyira tetszik neki a program.
Tervezzük a további folytatást.
Csepelen
megkezdődött a Mondj nemet a depresszióra! c. előadás-sorozat, a
csepeli Munkásotthonban. Az első alkalommal mintegy 35-40 fő vett részt
az előadáson.
K. I.
|