2024. április 19. Péntek
Napnyugta: 19:40
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow ADRA Tábor 2014., avagy segíts, ahol tudsz!
ADRA Tábor 2014., avagy segíts, ahol tudsz! PDF Nyomtatás E-mail

adra_tabor_-_2014_-_gyori_kisfiuA helyzet az, hogy mondatokat, szavakat szeretnék egymás mellé tenni az idei ADRA Táborról, de őszintén szólva ez kevésbé sikerül. Talán azért, mert az élményeim nem szavak, betűk összessége, hanem érzés, valami szívmelengető, kissé könnycsordító, de leginkább nagyon felemelő. A szókapcsolatok, amik végül eszembe jutottak: hangos gyermeki kacagás, önfeledt játék, gyermeksorsok közelről, csillogó szempárok. Hiszen ebben a táborban, ezek mind megvalósulnak, testközelből tapasztalhatók!

Idei első „adrásként” nagy izgalommal készültem, hogy végre elkezdődjön a tábor, és mivel világéletemben nagyon szerettem gyerekekkel foglalkozni, a velük való találkozást is nagy izgalommal vártam. A gyerekek az eddigi évekhez képest most sokkal többen érkeztek, különböző településekről: Ózdról, Tiborszállásról, Dunaújvárosról, Budapestről a XVII.kerületből, Győrből a Gyermekvédelmi Intézményből, továbbá a Rákbetegek Országos Szövetségének szervezésében Karcag környékéről, és a Pécsi Onkológiai Intézet szervezésében Pécs környékéről. Összesen közel 200-an voltunk jelen a táborban.

Mivel a gyerekek különböző okok miatt (árvaság, szegénység, súlyos betegség) nehéz sorsúak, a tábor fő célja volt, hogy kizökkentsük őket a szomorú hétköznapokból. Igyekeztünk ezért minél több vidám, szórakoztató és számukra lelkileg is kikapcsolódást nyújtó programmal készülni. Nagy sikernek örvendett a minden délelőtt megszervezett többféle kézműves foglalkozás és Farkas Noémi Rachel vezetésével a hajfonás és fodrászat. Ezenkívül Sitkei Zoltán és felesége vezetésével egy igazi kalandparkban is járhattunk! De volt kalózhajó-kirándulás, voltak sportfoglalkozások, vízi programok, arcfestés, Balázs Ervin és Kiss Attila által vezetett karate edzések és motorozás. Köszönjük a Shadows Owners Club támogatását és részvételét! 

A hétvégénket az 8in1 koncertje tette felemelővé, és a tábortűz mellett is sok vidám hangot hallottam. A gyerekek hét közben többféle versenyszámban összemérhették a tudásukat, ezek közül a sakk, a rajz, a foci és röplabda volt a legnépszerűbb. A kikapcsolódáson kívül fontos, hogy a kicsik és nagyok igei gondolatokat is vihessenek magukkal az élményekkel együtt, és azt a tudatot, hogy Isten szereti őket! Ezért minden reggel és este áhítatokat tartottunk. Ezek a tábori közös együttlétek egy történetből és több énekből álltak. Nagy öröm volt számunkra, hogy a gyerekek a hét második napjára már nagyjából tudták ezeket, sőt szabad idejükben is szívesen dúdoltak. Délelőttönként csoportfoglalkozásokon vettek részt, amiken Bibliai történetekről volt szó, ezeket nagy érdeklődéssel fogadták, mert többen még egyáltalán nem hallottak ilyesmit.

adra_tabor_-_2014_-_linevelBodnár Jánosné Zsóka néni nemcsak tanulságos történeteket mesélt, hanem láthattunk egy-egy videót is, melyek arról szóltak, hogy ha önzetlenül segítünk, ennek ereje és áldása visszahat ránk! A gyerekek egész héten talentumokat gyűjthettek az elkészített feladatokra, amiket a hét végén ajándékokra le is vásárolhattak.

A sok program lebonyolítását egy kb. 15 főből álló norvég fiatalokból álló csapat is segítette. Az Utekontakten Nittedal fiataljai évek óta támogatják a tábort, nagyon szeretik a gyermekeket, és idén 2. alkalommal karácsony környékén is eljönnek Magyarországra! Dobos Csabáné Jutka vezetésével egy közös gobelin kép is készült. A kis virágok sok kicsi kéz hímzését rejtették – együtt készítettük a külföldi fiataloknak, szeretettel, emlékül!

Nagy tapasztalat számomra, hogy a gyerekektől azóta is azt a hírt kapom, hogy imádkoznak, és még mindig éneklik a velünk tanult énekeket, ami közül nagy kedvencük volt a „Ne félj, mert megváltottalak…”, pedig előtte sosem hallották!  Úgy érzem ez az a tábor, ahol a gyerekek újból reményt kaphatnak, a hely – ahol, ha csak néhány pillanatra is –, de elfelejthetik a nehézségeket, a könnycseppeket, a szeretethiányt, a nélkülözést, a betegséget, a kórházakat. A tábort szavakkal leírni nem tudom, mert mint már az elején is írtam, ez inkább egy érzés, és az érti igazán, aki ott volt, aki részt vett rajta. Ez az érzés pedig csak azon múlik, mersz-e szeretet adni, meg tudod-e hallani a dallamot, amit a kicsi szívek dúdolnak neked; a szavakat, amiket talán ki sem mondanak; hajlandó vagy-e a felszín, a hangok, a szavak, a betűk mögé látni.

Ez a tábor nem jöhetett volna létre sok-sok fiatal és idősebb, elkötelezett önkéntes jó szervező és csapatösszetartó ereje nélkül! Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a lelkesedést és a szívből jövő szeretetbonbonokat! Balogh Mátyás testvérünknek pedig a sok-sok dinnyét, ami igazán nagyon finom volt, és minden napra jutott belőle minden táborlakónak! Támogatónk volt még a Dunamelléki Egyházterület és az Antrans Clean Kft. is. Érzem, hogy az Úré minden dicsőség és a tapasztalatok öröme!

 

Makkai Dóra

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista