Az Adventista Teológiai Főiskola számára 2014. az akkreditációk éve volt. Mindez sok munkával járt, de kitűnő alkalom volt arra, hogy önvizsgálatot tartsunk az intézményben. Miért van erre szükség? Azért, mert ahhoz, hogy a főiskola jól szolgálhassa a hallgatókat, az intézménynek szakmailag folyamatosan fejlődnie kell. Az önértékelés mindig szubjektív, ezért szükségünk van arra, hogy megismerjük és meghallgassuk a külső szakemberek ajánlásait.
Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy mind a Magyar Akkreditációs Bizottság,
mind az Adventista Akkreditációs Társaság elismerő oklevelét
elnyerhettük. Külön öröm volt mindannyiunk számára, hogy a Magyar
Akkreditációs Bizottság oklevelét ünnepélyes keretek között vehettük át.
Dr.
Fodor György professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
rektor-helyettese, valamint a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB)
egyházi szekciójának vezetője az oklevél átadása kapcsán elmondta, hogy
ez a dokumentum két dolgot jelent: az Adventista Teológiai Főiskola
2019. december 31-ig államilag elismert diplomákat adhat ki, és állami
normatív támogatásra jogosult.
Dr. Szilvási József, a főiskola
rektora köszönetet mondott mind a MAB-nak, mind az Adventista Teológiai
Főiskola munkatársainak az elvégzett munkáért, és elmondta, hogy nincs
méltóbb módja az elismerés átvételének, mint hogy együtt ünnepel az
Adventista Teológiai Főiskola egész családja. Köszönetet mondott a
Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniójának, amit az ünnepélyen
Csizmadia Róbert uniótitkár képviselt. Külön örömünkre szolgált, hogy a
főiskola hallgatói tették szolgálataikkal ünnepélyesebbé ezt az
alkalmat.
Szeretettel kérünk benneteket, hogy imáitokban
emlékezzetek meg a főiskoláról, hogy ezeknek az okleveleknek a
birtokában hatékonyan tudjuk betölteni az Úrtól kapott küldetésünket.
ATF
|