A napokban láttam egy filmet, ami egy kapcsolatról szólt, egy házasságról, ami nem jól indult, aztán még rosszabb lett. Sok viszontagság után, amikor már közös cél és út volt a pár előtt, minden megváltozott. Elgondolkoztam a történeten, egyrészt, hogy a kapcsolatok milyen fontosak az életünkben, másrészt, hogy mi az, ami erőssé teszi, ha az út, amin megyünk, egyfelé halad, a cél és a találkozás közös.

Valahogy ez jut eszembe, amikor a múlt szombaton (március 7-én) a Salgótarjánban megrendezett szlovák–magyar találkozóra gondolok. A Dunamelléki Egyházterület már évek óta megszervezi a helyi gyülekezettel közösen ezeket a találkozókat; felváltva, hol a szlovák testvérek látnak vendégül bennünket, hol mi várjuk őket. Az idén Salgótarjánban volt a találkozó. Aki egy kicsit is ismeri a várost, az tudja, hogy itt nem egyszerű egy közel kétszáz főt befogadó termet találni, étteremmel a közelében. Ezért külön öröm, hogy idén sikerült találni egy eszményi helyszínt, meseszép helyen, a most megújult ökocentrumban, ahol egészséges környezetben tudtuk Istenünket imádni és egymással is együtt lenni.

A szlovák elnök testvér nagyon kedves és figyelmes volt, mert prédikációjának témáját illetően igazodott a nőnaphoz. Annáról beszélt, illetve a nőkről és a feleségekről, amit az istentisztelet végén megfűszerezett egy kis meglepetéssel, az egyik legfinomabb csokoládéval, amit ajándékba kaptunk.

A kapcsolatok az életünkben – talán a legfontosabbak közé tartoznak. Azt hiszem, ez volt az első olyan alkalom, amikor körzetünk együtt ünnepelt. Majdnem mindenki jelen volt a Balassagyarmati, a Váci és a helyi, Salgótarjáni Gyülekezetből, így végre közösen éreztük, hogy egy csapatba tartozunk, és ez olyan örömteli volt.

A délelőtti istentisztelet során az egyik szolgálatban „négy gyertya” hívta fel a figyelmet arra, hogy mi az, amit soha nem felejthetünk el, hogy mi a feladatunk. A balassagyarmati, váci, salgótarjáni, illetve a losonci és füleki testvérekkel együtt vallottuk meg, mi nem tartozunk azok közé, akik maguknak szeretnének otthon világítani. Mi mindannyian azok vagyunk, akik szeretjük az emberi kapcsolatokat, ezért tudjuk, milyen jó, amikor még a barátinkat is el tudtuk hívni erre a közös istentiszteletre.

Négy gyertya világított a sötétben, és nem akartak bent maradni, hanem világítani szerettek volna. Még akkor is, ha nem egyformák, még ha más nyelvet is beszélünk, és annyira különbözőek vagyunk, mint ahogy azt Ősz-Farkas Ernő testvér a délutáni istentiszteleten összefoglalta. Isten különbözőképpen szól hozzánk, és mi sem egyformán válaszolunk; másképp énekelt a kórusunk, másképp szólóztak a testvérek…

Ahogy így együtt voltunk, ahogy összefogtunk, még erősebb lett a fényünk, mert erősek vagyunk az Istennel való közösségben. Jó volt így együtt ünnepelni, mert az ünnep fontos része az életünknek, jó volt együtt lenni, mert megerősített. Ezzel is azt hirdettük, azért vagyunk itt, hogy az embereket mindig észrevegyük magunk körül, és úgy hívjuk és várjuk őket Isten imádatára, ahogy vannak.

Salgótarjáni Gyülekezet