2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Jézus élete festménykiállítás Zalaegerszegen
Jézus élete festménykiállítás Zalaegerszegen PDF Nyomtatás E-mail

festmenykiallitas_zalaegerszegen_2015_4 A Jézus élete című festménykiállítás már sokak által ismert anyaga márciusban érkezett meg Zalaegerszegre. A Matula Péter által megálmodott tárlat március 12. és 25. között volt megtekinthető a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban. A három felkért festőművész alkotásai mellett a városi általános és középiskolás diákok rajzai, festményei is kiállításra kerültek. Az ötven beérkezett pályamű legjobbjait az ünnepélyes díjátadón jutalmaztuk meg egy-egy Bibliával, illetve ajándékutalvánnyal.

A kiállítást még tartalmasabbá tette a „Vizsoly eljött hozzánk” című bibliakiállítás, melyet Kovács Ernő testvérünk állított össze nagy gondossággal.

festmenykiallitas_zalaegerszegen_2015_3A megnyitó alkalmon beszédet mondott Tolvaj Márta alpolgármester, Kostály László művészettörténész, dr. Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára és Kis István helyi lelkész.

A programok ideje alatt Kis István lelkész tartott hat előadást ugyanebben az épületben „Híres helyszínek Jézus életéből” címmel.

Hálásak vagyunk Istennek a lehetőségért, és a sok-sok tapasztalatért. Jó volt látni, hogy egy „civil” kezdeményezés mivé növi ki magát. Matula Péter megkeresése után a Művelődési Ház szervező csapata teljesen felkarolta a programot és konstruktívan együtt tudtunk működni. Ők vállalták a festmények szállítását és installálását Székesfehérvárról Zalaegerszegre. Segítettek az Önkormányzattal és a KLIK-kel való kommunikációban, megszervezték a megnyitó és záró programot, illetve gondoskodtak a megfelelő reklámról, és ingyen megkaptunk minden termet és reklámozási lehetőséget. Természetesen mi is megkerestük a helyi hivatalokat és folyamatosan egyeztettük a részleteket.

festmenykiallitas_zalaegerszegen_2015_2A rajzpályázat díjazottjainak Vadvári Tibor alpolgármester adta át a jutalmakat, és Matula Péter is köszöntötte a jelenlévőket.

A program sokat adott egyházunk ismertségéhez, elismertségéhez is, hiszen a helyi sajtóban, médiában is több híradásban megjelentünk. A személyes kapcsolatok tekintetében jó tapasztalat, hogy az előadásokra eljáró emberek közül néhányan azóta csatlakoztak a 3. félévnél tartó Bibliai Szabadegyetemhez. Bízunk benne, hogy országjáró útja során még sok ember életébe változást hoz Jézus élete.

Kis István

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista