2024. április 16. Kedd
Napnyugta: 19:36
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Tavaszi hírek Pesterzsébetről
Tavaszi hírek Pesterzsébetről PDF Nyomtatás E-mail

tavaszi_hirek_pesterzsebetrol_1Március 7-én – immár hagyományosan – gyülekezetünk férfi testvérei köszöntötték az utcabeli hölgyeket, ismerősöket, a bibliakör tagjait a nőnap alkalmából. Az egy-egy szál virág mindenkinek nagyon jól esett, hiszen ezzel szeretetünket, megbecsülésünket fejeztük ki feléjük. A virág mellé egy-egy könyvjelzőt, kártyát is kaptak, melyen egyházunk neve szerepel, és így nem megy feledésbe, hogy az adventisták gondoltak rájuk.

Március utolsó szombatján közös, nagy örömünk volt. Hasznos-Székely Liliána baba bemutatójára gyülekeztünk. Testvéreinkkel, vendégeinkkel megtelt a gyülekezet, és mindannyiunk szíve megtelt örömmel, mert nagyon nagy áldás gyülekezetünknek, hogy   babagőgicsélés töri meg a csendet időnként. Nagyon régen hallott ilyet a gyülekezet, hiszen több évtizedre visszaemlékezve sem volt a gyülekezetnek „saját kisbabája”. Testvéreink gyermekáldását a gyülekezet sajátjának vallja, vállalja, szereti, támogatja, amennyire tudja. Liliána nagyon szép és aranyos baba, nem zaklatja feleslegesen a közösséget, csak időnként elmondja az ő nyelvén a hozzászólását, amit örömmel veszünk.

Gyülekezetünk alkalmi kórusa hetekkel a bemutató előtt szorgalmasan gyakorolt és szép énekkel szolgált, azonkívül volt vers, zene és más énekszolgálatok is.

tavaszi_hirek_pesterzsebetrol_2Az Igét Horváth Péter, a DET kincstárnoka nyitotta meg számunkra. Máté evangéliuma 1. fejezetének 18–25-ig tartó szakasza alapján arról szólva, hogy József, aki igaz ember volt, nagyon nagy áldozatot hozott a születendő Jézussal kapcsolatban. Hiszen emberileg belegondolva, nagyon is bizonytalan, homályos és kritikus volt Mária helyzete, aki Józseffel járt jegyben, és házasságkötésük előtt kiderült, hogy gyermeket vár. Nem mindenki hitte el, hogy valóban a Szentlélek közreműködésének eredményeképpen történt ez az esemény. József azonban örömmel vállalta ezt az áldozatot és a földi apaságot Jézus gyermekkorára. Ez a tanulság a mai apák részére is, hogy vállalják örömmel a gyermekáldással kapcsolatos – időnként hátrányos – helyzeteket is, oltalmazva, védve, segítve a család többi tagjait.

Az ünnepi alkalmat közös ebéddel zártuk és azzal a gondolattal, hogy mindenben segítjük a szülőket, hogy Liliána felnőve tagja legyen a közösségnek, folytatva szülei közösségi életét.

Liliána egy nagyon szép Bibliát kapott ajándékba a gyülekezettől, melyet ugyan még nem tud olvasni, de ez lehet élete első olvasmánya, ha már megismeri a betűket.


Május 9-én közös körzeti napunk volt a Csepeli Gyülekezettel, ahol az Adventi Rézfúvós Zenekar szolgált egész nap. Az alkalmon nemcsak gyülekezetünk tagjai, hanem barátaink, a bibliakör tagjai is  részt vettek. Erről részletes tudósítást a Csepeli Gyülekezet írt.

K. I.

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista