Keresztség Lovasberényben
Örömteli és lélekemelő volt a Lovasberényi Gyülekezetben tartott keresztség 2015. június 13-án, délután. Tóth Kálmánné Erzsikét nagy szeretettel vette körül a testvéri közösség. Gyönyörű élénk színek jellemezték az ünnepség helyszínét: a kápolna bordó szőnyegei, kék csempés keresztelő-medencéje és a fehér virágdíszek kápráztatták el a jelenlévőket. A bevezető szolgálatok a mennyet hozták le a földre. A kórusművek, a gyermekek zenei szolgálatai és a versek jól előkészítették lelkünket ennek az ünnepélyes eseménynek a befogadására. A Láng Ervin által tartott igehirdetés 2Kor 5:17 bátorító üzenetéről szólt: „Aki Krisztusban van új teremtés az..."
Meglepetésemre ugyanazt a keresztségi bibliaverset kapta testvérünk
is, mint én, 16 évvel ezelőtt! „Légy hű mindhalálig és neked adom az
élet koronáját”(Jel 2:10). A keresztelés szolgálatát Kalocsai Tamás
lelkipásztor végezte. A szertartás után testvérünknek átadták
jókívánságaikat a családtagok, barátok és a gyülekezet tagjai. A tovább
maradók részére a helyi gyülekezet egy minden igényt kielégítő
svédasztalos állófogadást adott.
Erzsike a Soproni Gyülekezet
tagja lesz. Isten áldása nyugodjon meg testvérünkön és a szertartásnak
helyet adó Lovasberényi Gyülekezeten!
Láng Ervin
|