2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Nyári Szünidei Bibliatáborok a Nyírségben
Nyári Szünidei Bibliatáborok a Nyírségben PDF Nyomtatás E-mail

nyari_szunidei_bibliataborok_-_nyirtura_383Az idén ismét szerveztük Nyírbogdány és Nyírtura gyermekei részére eseményekben és programokban gazdag egy-egy hetes szünidei bibliatábort, aminek ebben a két községben már hagyománya van. A tábor sikere az idén is összefogásnak volt köszönhető. Mindkét gyülekezet kis taglétszámú, így önmagában nem lenne képes minden tábori feladatot ellátni, de a Nyírség gyülekezeteivel kialakult jó kapcsolat révén, kreatív, szolgálatkész fiatalok csatlakoztak hozzánk, és erős gerincét képezték idén is a tábori életnek. Hálás köszönet érte!

A táborok bibliai üzenetüket a címükben hordozták. Június 22–27-ig Nyírbogdányban a „barátság”, majd július 13–18-ig Nyírurán a „tesók” témájában két ószövetségi család történetén keresztül tanulhattak a gyermekek arról, hogyan lehet megromlott, elrontott kapcsolatokat gyógyítani, helyreállítani. Ennek képszerű eszköze a részekre osztott rajzfilmvetítés volt Jákob és Ézsau, valamint József történetéből, majd csoportonként a hozzátartozó feladatlapok megbeszélése, kidolgozása.

nyari_szunidei_bibliataborok_-_nyirbogdany_249A „barátság és tesók” – mottó jellemezte a kreatív foglalkozások és játékok kiapadhatatlan sorát is.

Az idei táborainkat a GM-pályázati támogatáson túl, a Boldog Jövő Alapítvány is segítette. A helyi önkormányzatok a helyszín biztosításában álltak mellénk. Így lehetőségünk volt egy jutalomkirándulás beiktatására nyíregyházi Sóstó Állatparkba a gyermekek nagy-nagy örömére.

Hálásak vagyunk Istennek ezért a lehetőségért, hogy alkalmunk volt tanítani 90 gyermeket, ha csak egy héten át is, és rajtuk keresztül a szülőket is megszólíthattuk. A tábor utóéleteként negyedévente találkozót szervezünk a gyermekek részére, ahol egy tanulságos bibliai történet után kreatív foglalkozással, csoportjátékkal és szeretetvendégséggel ápoljuk kapcsolatainkat. Reménységünk, hogy az elhintett mag idővel az Úr kegyelméből, adott körülmények között életre kelhet és gyümölcsöt teremhet.

Pócsi Lászlóné

 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hírek
Galéria
Joomla Toplista