2024.  március  28.  Csütörtök
Napnyugta: 18:09
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Eseménycsokor Kecskemétről
Eseménycsokor Kecskemétről PDF Nyomtatás E-mail

kecskemeti_hirek_-_keresztseg_2015-02-21Gyülekezetünk életének 2015-ös kiemelkedőbb eseményei közül szeretnénk veletek megosztani néhányat.

Az év első felében két újjászületéssel gazdagodott közösségünk. Először Ambrus Anett, egy fiatal, lendülettel teli tehetséges zenész döntött úgy, hogy életét Isten mellett folytatja, és zenei tehetségével is Őt szolgálja. Anett adventista családban nőtt fel, cserkészkedett, ami nagyon sokat jelentett számára, mintegy kapocsként szolgálva, mely mostani döntésében, hogy megkeresztelkedik (február 22.) is nagyban befolyásolta. Ugyanekkor kötött szövetséget Istennel Boldog Andrásné Veronika néni, aki nagyon súlyos betegsége miatt korábban nem tudott alámerítéses keresztséggel megkeresztelkedni, de Istennek hála, felépült betegségéből, és teljesült kívánsága, részesült a biblikus keresztségből.

kecskemeti_hirek_-_marika_neni_keresztsege_2015maj23Ezt követően Klarik Lászlóné Marika néni elhatározta, hogy Isten követése mellett hozott döntését keresztséggel pecsételi meg (május 23.). Marika néni már közel 10 éve látogatta a kecskeméti és lakiteleki evangelizációs alkalmakat, eljárt istentiszteletekre, Isten azonban kitartóan hívta, és várta, hogy megérjen benne a döntés. Istennel való szövetségkötését egy másik követte, amikor Balázs Lászlóval házasságot kötöttek Isten színe előtt (május 24.). A keresztségen, és az esküvői szertartáson is Simon István lelkész  tolmácsolta Isten Igéjét.

Nyár derekán, július 13–18. között napközis szünidei bibliatábort szerveztünk Helvécián, Kecskemét mellett, ahol 35 gyerekkel és 14 felnőttel egy héten keresztül Jézus példázatainak napjainkban is oly sokatmondó tanulságait igyekeztük elsajátítani. Az egyik anyuka, akinek gyerekei először jártak ilyen jellegű táborban, azt mondta, nem kellett noszogatnia a gyerekeit, mindennap maguk készültek el, mert már annyira várták, hogy a táborba érkezhessenek. Lelki felüdülést jelentett számukra, és ahogy nagymamájuk visszajelzéséből tudjuk, olyan volt számukra ez a hét, mint „egy falat mennyország”. Mi is lenne a célja, egy ilyen tábornak, ha nem az, hogy kedvet csináljon a mennyországhoz?

kecskemeti_hirek_-_szbt_gero_tanyaAugusztus utolsó szombatján Gödöllőre látogatott gyülekezetünk, ahol egy áldásos szombatot töltöttünk együtt, ápolva a testvéri kapcsolatokat, és lelkiekben is gazdagodva. A hétvége témája a testi-lelki gyógyulás volt. A szombat egyik érdekessége a kecskeméti Mustármag bábcsoport előadása volt, amikor az istentisztelet kimondottan a gyermekeknek szólt, Naámán történetén keresztül bemutatva, hogyan szabadíthat meg Isten bennünket nemcsak a testi, hanem a lelki „foltoktól” is.

A táborban egy „bentlakónk” is volt, aki két nappal a táborzárás után – elhagyva biztonságos kuckóját – megszületett. Gyülekezetünk gyermekcsapata egy újabb taggal, Lakatos Bencével gyarapodott július 20-án.

kecskemeti_hirek_-_kalocsai_hannaAz eseménycsokrot egy újabb csoda tette színesebbé. Augusztus 14-én megszületett Kalocsai Hanna, a kecskeméti gyerekcsapat legfiatalabb tagja.

Hálát adunk Istennek, hogy mint  közösség megtapasztalhattuk nem csak a születés, hanem az újjászületés csodáját is, és hisszük, hogy Isten táplálja majd a fizikai és a lelki „újszülöttek” kibontakozó hitét is.

ÁrPa

 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hírek
Galéria
Joomla Toplista