2024. április 18. Csütörtök
Napnyugta: 19:38
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Rövidhírek a székesfehérvári körzetből
Rövidhírek a székesfehérvári körzetből PDF Nyomtatás E-mail

Presbiterszentelés Fehérvárcsurgón

Ünnepélyes keretek között 2015. október 10-én a Fehérvárcsurgói Gyülekezet kérésére és örömére presbiterré szentelték Bernáth Pál testvért. Testvérünk évtizedek óta hűséges tagja a Fehérvárcsurgói Gyülekezetnek. Feleségével együtt igehirdetői szolgálatot is végeznek. Köztudott, hogy Bernáth Pál testvérünk rendkívül sokat tett és tesz a gyülekezetért, mindamellett szerény, csendes ember hírében áll. Ennek a szerető lelkületű gyülekezetnek a többi tagja szintén igen szorgalmas, hívő munkása az Úrnak.

Bernáth testvérünk Juhász András korábbi presbiter és Stramszki István lelkész munkáját fogja segíteni. Életére és szolgálatára, családjára Isten gazdag áldását kívánjuk!

Diakónusszentelés Tatán

2015. október 17-én örömteli napja volt a tatabányai és tatai testvéreknek. Közös úrvacsorán vettek részt, amivel a testvéri kapcsolatokat erősítették meg. Ezen a napon gyülekezeti diakónussá szentelték Richter Péter testvérünket, aki a presbiter, Németh Péter és a lelkész, Stramszki István munkáját fogja segíteni.

Richter Péter testvérünk életére, gyülekezeti munkájára és kedves családjára Isten gazdag áldását kívánjuk.

Egerváriné Kökényes Zsuzsa
körzetvezető

 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hírek
Galéria
Joomla Toplista