2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Örömünnep a Gyöngyösi Gyülekezetben
Örömünnep a Gyöngyösi Gyülekezetben PDF Nyomtatás E-mail

oromunnep_gyongyoson_1Rendkívül meghitt és ünnepélyes hangulatban telt Gyöngyösön az október 17-i szombat délelőtt. Ritkán tapasztalunk közel 90 fős létszámot ebben a kis gyülekezetben. A nagyteremben lévő 64 férőhely igen hamar megtelt új tagjainkkal és a vendégekkel. Majd szépen lassan a kisteremben, az előtérben és a teraszon is álltak a tagok és a fiatalok.

Testvéreink a Keresztény Advent Közösségből immár hivatalosan is csatlakoztak hozzánk. Néhányan közülük évek óta több szombatot is töltöttek már velünk, sőt jó testvéri és baráti viszonyban is vagyunk. Mégis, a hivatalos elköteleződés ünnepélyessé és örömteljessé varázsolta ezt az amúgy is szép napot.

A jászberényi szórvány és most már a nagyúti szórvány is – mely a Gyöngyösi Gyülekezethez tartozik – több tagjával jelen volt és osztozott boldogságunkban.

Mindannyian közösen vettünk úrvacsorát Hegyes-Horváth Géza és ifj. Szabó László felemelő szolgálatával.

oromunnep_gyongyoson_img_1297Emlékszem, amikor a gyülekezet presbitere, Szabó Laci bácsi részletesen visszaemlékezett azokra az időkre, mikor a közösségünkben a szétválás történt. Éppen nagyapám, Pintye Endre szolgált akkor a gyülekezetben, és megtudtam, mennyire fájtak neki az akkor történtek. Minden erejével azon munkálkodott, hogy ne történjen meg, ami később bekövetkezett. Ezért is olyan lélekemelő az ő unokájaként látni, hogyan segít Isten a dolgokat a helyükre tenni. Hiszem, hogy nagyapám imája is meghallgatásra talált, noha nem azonnal, ahogyan azt mi emberek általában szeretnénk vagy várjuk.

Természetesen rejtőzik mindannyiunkban pici aggodalom, milyen is lesz ennek a gyülekezetnek a jövője, miután új lelkészünk van, 20 új tagunk, a szórvány gyülekezetek, 3 újonnan keresztelt fiatalunk és a csatlakozók családjában is rengeteg fiatal és gyermek. Azt hiszem, sok dolgunk lesz, vagy inkább még több, mint idáig. Azonban örömteli várakozással nézünk a változások elé.

Kérdéseink persze akadnak. Hogyan válhatunk jó közösséggé? Mit kell tennünk, vagy másképp tennünk a jövőben, és hogyan? Kire, milyen munkát bízzunk? „Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8:31).

Azt hiszem, testvéreim nevében is nyugodtan mondhatom, mi szeretnénk, ha Isten bennünk, velünk és köztünk élne.

Pintye Tímea

 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hírek
Galéria
Joomla Toplista