A csatlakozások margójára
Telkibányai emlékeim idéződtek fel bennem a november 22-i debreceni egyházterületi konferencia után. Erre az alkalomra a feleségem is szeretett volna eljönni. Hogy miért? Mert szerette volna látni az új testvéreinket, amint felveszik őket a terület gyülekezetei sorába. Emlékeink 1989-ig nyúlnak vissza, amikor is a Gönci Gyülekezet tagjai lettünk.
1989 novemberében helyeztek minket a sátoraljaújhelyi körzetbe.
Göncön volt a lakóhelyünk. Miután a testvérekkel elkezdtük a munkát,
feltárták szívbeli szomorúságukat, hogy a telkibányai testvérekkel
meggyengült a több évtizeden át ápolt szoros kapcsolatuk, ismert
okokból. Elmondták, szeretnék folytatni az elmúlt években Nagy Sándor és
Pócsi László lelkész testvérek vezetésével munkált közeledési
folyamatot.
Elhatároztuk, hogy továbbra is keressük a telkibányai
testvéreket. Így többször Köteles István testvérrel, máskor Vranyák
István testvérrel és feleségével látogattuk meg a testvéreket.
Barátságos beszélgetések és vitatandó témák kerültek elő, amelyeket
türelemmel átbeszéltünk. Volt, amikor nem értettünk, egyet, de ezt
keresztényi módon fejeztük ki, azzal a közös meggyőződéssel, hogy az
egység elérendő cél, amit a vezetők közös megbeszélése tesz elérhetővé,
és ez egyszer majd meg is valósul.
Egyik alkalommal Nagy Sándor –
akkor már nyugdíjas – lelkésszel mentünk látogatni. A hosszúra nyúlt
beszélgetések után ottmaradtunk Mitele testvéreknél, és mivel egy
szobájuk volt, a fészerben, szalmán vetett nekünk ágyat. Mi nagyon
derűsen fogadtuk, élveztük ezt a nem mindennapi pihenési módot.
Minden
testvér otthonában megfordultunk, talán több alkalommal Dókus testvérek
otthonában és Kovács Dénes és családja otthonában is. De mindenütt
egyformán testvéri rokonszenvet és vágyakozást tapasztaltunk az egység
után.
Látogatásaink során megismertem egy református nénit, aki
évek óta szombatonként a Telkibányai Gyülekezetbe járt. Férje nem
támogatta, de nem is ellenezte ebben. Mivel szívesen vette a látogatást,
az élet dolgairól a bibliai igék fényében beszélgettünk. Egy idő után
azt mondta, hogy szeretne megkeresztelkedni. A bibliai igazságok
rendszeres tanulmányozása után hitvallást tett a Gönci Gyülekezetben és
megkeresztelkedett. Minden tekintetben hűséges testvért ismerhettünk meg
benne.
Koránál fogva azonban nehéz volt neki minden szombaton
Göncre átjárni. Havonta egyszer átjött, és úrvacsorára is. Más
szombatokon a Telkibányai Gyülekezetben töltötte a szombatot, ami közel
volt az otthonához. A Gönci és a Telkibányai Gyülekezet is elfogadta ezt
a helyzetet, mert a lelkük mélyén azt érezték, hogy „egy a hit”.
Ebben
az időben a Telkibányai Gyülekezet lelkésze Czinkota András volt,
akivel fiatalabb kori barátság szálai kötöttek össze, egy gyülekezetbe
jártunk, egy baráti körhöz tartoztunk. Történt, hogy meghalt egy testvér
Telkibányán. Feleségemmel elmentünk a temetésre. A szertartás után
odamentünk Andráshoz, hogy üdvözöljük. Feleségem hozzátette, hogy
„imádkozunk érted és értetek.” Úgy láttuk, jólesett neki, megérezte a
testvéri rokonszenvet. Mert nemcsak a hit, hanem a szeretet is egy.
Hisszük, hogy ez nemcsak a múlt, hanem még inkább a jövő jellemzője lesz
az Úr népének két része között itt, Magyarországon.
Emlékeznünk
kell az Úr szolgájának, Ellen G. White-nak szavaira, miszerint Jézus
visszajövetele előtt sokan visszatalálnak Isten népe világszéles
közösségéhez. Hála legyen az Úrnak, és köszönet azoknak, akik akár csak
egy jó szót is tettek ennek érdekében, és tisztelet azon vezetőknek,
akik az elmúlt években egyengették ennek útját.
Bizonyára másokban
is élnek hasonló történetek mindkét oldalon. Hála legyen az Úrnak, hogy
eltette az útból a közbevetett választófalakat, hogy együtt éljünk és
közösen dolgozzunk és imádkozzunk az el nem ért emberekért, összeadva
talentumainkat és lelki ajándékainkat a Szentlélek vezetése alatt.
Feleségem
itthon azt mondta, hogy örülne most Köteles testvér, Vranyák testvér,
több gönci és telkibányai testvér, akik közben elaludtak az Úrban.
Igyekezzünk, hogy majd egykor elmondhassuk nekik, nem hiába imádkoztak.
Podina István
|