oldal 2 / 3
Részlet a titkári beszámolóból
Tanítványként elengedhetetlen, hogy határozottan ragaszkodjunk ahhoz az evangéliumhoz, amelynek hirdetésére az Úr elhívott.
A
bűn következtében a világra halálos ítélet vár; ám Jézus teljesen és
végérvényesen magára vállalta helyettünk a kárhoztatást. Csodálatos
tette révén nem kell többé a bűnért való kárhoztatással számolnia annak,
aki benne hisz, hanem Krisztus kifürkészhetetlen kegyelmének
köszönhetően – bármilyen bűnök terhelik is múltját – bocsánatot nyer, és
az Atya Jézus igazságosságával fedi be. Ennek az üzenetnek kell minden
prédikációnk és tanításunk alapjául szolgálnia.
A 2014. évben és az idei évben ezen küldetésünknek igyekeztünk és igyekszünk megfelelni.
Taglétszámunk változása 2014-től napjainkig
A
2014-es esztendő 2067 fővel indult. A negyedévenkénti adatokat
szemlélve nem nagyarányú, de folyamatos csökkenésnek lehetünk tanúi.
2016. év elejéhez képest 1,6%-kal csökkent egyházterületünk taglétszáma.
A
múlt évben 35 fő keresztelkedett, 3 személyt szavazással vettünk fel,
gyülekezeti levél által pedig 22 fővel növekedett a létszám. A valós
növekedést ez utóbbi adat (levél általi növekedés) tekintetében a másik
egyházterület gyülekezeteiből átjött tagok, illetve a külföldről
érkezettek száma adja. Ez a múlt évben csupán 8 főt jelentett.
A
csökkenés 2015-ben egészen a 3. negyedévig sokkal drasztikusabb, mint
2014-ben. Nézzük az elhalálozás adatát a keresztséghez képest, vagy
nézzük a teljes veszteségünket (93 fő) a teljes növekedéshez (60 fő)
képest! A valós gyülekezeti levél általi csökkenést is érdemes
összehasonlítani a növekedési adattal. Miközben 8-an jöttek, 19-en
távoztak egyházterületünkről. Ennek leggyakoribb oka elhelyezkedéssel
vagy megélhetéssel kapcsolatos problémák.
2015. 3. negyedévében
örömteli változás történt taglétszámunk tekintetében. 286 fő
csatlakozott egyházterületünk gyülekezeteihez.
Szintén örömteli esemény, hogy 8 új gyülekezettel gyarapodtunk 2015. 3. negyedévében, így gyülekezeteink száma eléri a 60-at.
|