2024. június 19. Szerda
Napnyugta: 20:45
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Pörgős-rezes november
Pörgős-rezes november PDF Nyomtatás E-mail

porgos-rezes_november_img_20151128_125013A szokottnál is mozgalmasabban telt a november az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes és az érintett gyülekezetek számára.

Mindjárt hó elején, 3-án egy szomorú, de bizonyságtevő szolgálatot teljesítettünk Nagyúton. A gyülekezet egy idős tagját, Vincze Józsefnét temettük fúvószenével. Zengett a temető és a környék a reménység dallamaitól.

7-én a Szerencsi Gyülekezetben szolgáltunk, ahová a helyi testvérek vendégeket is hívtak. A délutáni óra után Bodrogkeresztúron koncerteztünk – miskolci testvéreink szervezésében – az Idősek Otthonában, ahol megszólaltattuk az Ige üzenetét is a zeneszámok között, és missziós irodalmat ajándékoztunk a lakóknak és a személyzetnek.

A következő szombaton az Egri Gyülekezet vendégszeretetét élveztük, és az előző szombathoz hasonlóan, egy öregotthonban folytattuk délutáni szolgálatunkat, Bélapátfalván. Itt már a harmadik alkalommal zenéltünk, mintegy 100 főnyi hallgatóság előtt, akik között külsősök, a faluból meghívottak is voltak szép számmal. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az egri testvéreknek a szervezésért. Bélapátfalván is többször megszólalt a Biblia üzenete, nemcsak a zeneszámokban, hanem a köztes összekötő szövegekben is. Kőszegi László testvér is elkísért minket, ő segített az ajándék könyvek átadásában.

porgos-rezes_november_img_20151114_15061321-én a Miskolci B Gyülekezetben dicsérhettük az Urat egy különleges hangversenyen, amelyet a városban működő hospice szolgálat 20. évfordulója alkalmából szerveztek testvéreink és barátaink. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy közreműködhettünk. A fúvósegyüttes mellett több vers- és más zeneszám is elhangzott, változatossá téve ezt az ünnepséget.

A hónapot a Békési Gyülekezetben zártuk. Mindig szívesen utazunk oda, hiszen a távolság ugyan nagy, de a testvéri szeretet kárpótol minket. Egész nap megtelt az imaház testvérekkel és vendégekkel, annak ellenére, hogy a helyi fiatalok a békéscsabai ifjúsági programon vettek részt. A nap fénypontja a délutáni istentisztelet utáni „kívánságműsor” volt. Kifulladásig játszottuk a testvérek kedvenc énekeit, amiket lelkesen énekeltek velünk.

Hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy minden alkalommal érezhetjük gazdag áldását, megújítja erőnket, szívünket és lelkesedésünket!

Molnár Miklós

 

 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hírek
Galéria
Joomla Toplista